Szerző: admin

A mai napig nem kaptunk választ a közel 1500 dolgozó aláírásával megküldött levelünkre, ezért demonstrációt szervezünk 2024. április 25-én 15:00 órakor a HUN-REN Központ épülete (1052 Budapest, Piarista utca 4.) elé.

A célunk az, hogy a tárgyalódelegációnkat fogadják és érdemi tárgyalások kezdődjenek a tudományos dolgozók bérhelyzetéről. A delegációt a TDDSZ elnökségének tagjai adják.

Mit hozzatok magatokkal:
– régi vagy újonnan készített transzparenseket
– sípot, dudát vagy bármilyen hangot kiadó eszközt
– még két kollégát

Az esemény ideje alatt a kutatók személyes történetek osztanak meg. Az esemény sajtónyilvános.

A vidéki intézetek, központok esetében azt szeretnék kérni, hogy egy közös fotóval, üzenettel fejezzék ki a csatlakozásukat. A képeket az info@tddsz.hu email címre várjuk és a TDDSZ Fb oldalán közöljük a demonstráció napján.

Tedd magad szabaddá, szólj a kollégáknak, és legyünk minél többen, hogy választ kapjunk levelünkre és legyen végre érdemi tárgyalás a dolgozókkal.

Az esemény Facebook linkje elérhető itt.

2024. március 26-án 66 fővel megalakult a TDDSZ új érdekérvényesítő csoportja.

A PTE jelenleg nem csak Pécs, hanem a régió egyik legnagyobb munkáltatója, több ezer embernek biztosít munkát. A most alakult csoport az egyetemen dolgozóknak nyújt lehetőséget, hogy intézményesített keretek között érvényesítsék érdekeiket. 

A csoport az alakuló ülésen 2 fő bizalmit is választott a következő kollégák személyében:

Bizalmi: Dr. Zeller Judit
Bizalmi helyettes: Barna Beáta

Ezenkívül a jelenlévők küldötteket választottak a közelgő TDDSZ küldöttgyűlésre, valamint közös munkába kezdtek a dolgozók számára fontos ügyek feltérképezésével.

Várjuk a PTE-n dolgozó kollégák jelentkezését, hogy bekapcsolhassuk őket a rapid mód növekvő és progresszív szakszervezeti csoport munkájába.

Miközben a kormányzat szinte minden megnyilvánulásában arról szónokol, hogy Magyarország jövőbeni versenyképessége az oktatási, kutatási, fejlesztési potenciál fenntartásában és növelésében rejlik, az ország legnagyobb, az MTA-tól elszakított kutatóhálózatában a kezdő kutatók alapjövedelme alig haladja meg a garantált bérminimumot. Nemzetközi szintű teljesítményt nyújtó, doktori fokozattal rendelkező kutatók jövedelme nem éri el a pedagógus gyakornoki bérszintet. Az áldatlan helyzet megváltoztatása érdekében indult aláírásgyűjtés az MTA volt kutatóintézeteiben,  jelenlegi nevén a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban.

Néhány hete az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen indult  az állami fenntartású egyetemek dolgozóinak jobb bérezését követelő aláírásgyűjtés. Ezzel a kezdeményezéssel is szolidaritást vállaltak a Magyar Kutatási Hálózat kutatóhelyeinek dolgozói a kutatóhálózatra szintén jellemző alacsony bérek azonnali emelését követelve. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSz) által szervezett online aláírásgyűjtéshez eddig közel másfélezer kutatóhálózati dolgozó csatlakozott, az aláírók a kutatóhálózat összes önálló kutatóhelyét képviselik, a névvel vállalt aláírások száma pedig a kutatóhálózati létszám 30 százalékát teszi ki.

Az aláírók úgy vélik, hogy a versenyképesség összetevői között a legfontosabb elem a jól képzett, a kutatói pálya mellett elkötelezett humán erőforrás rendelkezésre állása, aminek elengedhetetlen feltétele a megfelelő szintű megélhetést, s ezzel a nyugodt munkát lehetővé tévő bér. Ez a feltétel jelenleg nem teljesül: a kutatóhálózatban a bérek átlaga a diplomás átlagbér alig felét éri el. A kutatási potenciál fenntartását a rendszerbe belépő fiatalok hiánya, a középkorúak elvándorlása, valamint az ebből következő szükségszerű kontraszelekciós hatás belátható időn belül súlyosan veszélyezteti.

Az MTA kutatóhálózatának elszakítása után, a közalkalmazotti státusz megszüntetésével egyidejűleg 2021-ben átlagosan 30%-os béremelés történt, de a későbbiekre vonatkozó ígéretek nem  valósultak meg: sem a bérek további emelése vagy legalább szinten tartása, sem a kutatóhálózat korábbi elnöke, Maróth Miklós és Palkovics László volt miniszter által 2020-ban közösen bejelentett életpályamodell kidolgozása és bevezetése. A bérek valós értékét pedig az elmúlt két év inflációs hatásai jelentősen, 30–40 százalékkal tovább csökkentették.

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint ilyen mértékű egyöntetű dolgozói állásfoglalást a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői nem hagyhatnak figyelmen kívül. A kutatóhálózat dolgozói  eredményes munkát csak megfelelő anyagi megbecsülés mellett végezhetnek. Ezért a TDDSz tárgyalásokat kezdeményez a kutatóhálózat vezetőivel.

A Gulyás Balázs elnöknek címzett levélben a dolgozók képviselői azt is jelzik, hogy amennyiben nem kapnak érdemi választ, bérköveteléseikkel közvetlenül a kormányzat illetékeseihez fordulnak.

Minden egyes napi tevékenységemmel előbbre viszem a magyar kultúra, a magyar tudomány ügyét. Közhasznú programban veszek részt főállásban.

Amikor idejöttem dolgozni, 105 ezer forint volt a nettó fizetésem évekig. Ez lassanként megemelkedett mostanra 246 ezer forintra (15 év alatt). Voltak időszakok, amikor annyira szegény voltam, hogy a barátaim enni hoztak nekem, telefont adtak, és ők hívtak fel, hogy tudjunk beszélni. Az Airbnb megjelenése után az albérletárak meghaladták a teljes fizetésemet rezsi nélkül. Saját lakásom nem volt, így vidékre költöztem egy elhagyott házba, hogy ne legyek hajléktalan. Szüleim nem tudnak támogatni. 3 órára lakom a fővárostól, elvesztettem a szociális hálómat. Betegségeim alakultak ki, de már váltani sem olyan könnyű középkorúan, ráadásul a munkát mindezek ellenére még szeretem. Ha másodállást vállalunk, az állam, a kutatóhálózat központja háborog. Eközben a falumban a kisdedóvóban a dajka ismerősöm is 10 000 Ft-tal többet keres, mint én, egy kisegítő középiskolás végzettséggel. Autóm nincs. Ha bármit el akarok intézni, napközben kell tennem, mert négyig-ötig vannak nyitva a boltok. A közeli városba menni bevásárolni és visszajönni legalább két óra, inkább három, autó nélkül. Autóval meg lehetne oldani 1 óra alatt, és nem kellene sötét, elhagyott helyeken várakoznom hetente órákat, tehetetlenül, holtfáradtan. (Még mielőtt azt ajánlja valaki, hogy vigyek laptopot és dolgozzak, amíg várakozom, legyen olyan kedves a hat-tíz kilós bevásárlás mellé még cipelni egy laptopot is.)

A nettó fizetésemnek minimum a kétszeresét kellene kapnunk ahhoz, hogy értelmiségi ember módjára tudjunk élni. Elmenni egy nyelvtanfolyamra 70 ezer forint, egy autót fenntartani havi 50 ezer, márpedig vidéken autó nélkül nem lehet élni. Az ember néha venne egy könyvet, elmenne színházba. Egy normális társkeresőre beiratkozna, ahová 150-300 ezer forint a belépő. A fizetésemelésben arra is tekintettel kellene lenni, hogy az eddigi kutatóhálózatban töltött idő alatt mennyire szegényedtünk el, mennyire kerültünk peremre a társadalomban. Egy tízszázalékos fizetésemelés elenyészik a problémák nagyságához képest (már akinél, de nálam igen).

Akinek van doktorija, annak fizetése nem kellene, hogy egyenlő legyen olyanokéval, akiknek nincs. Én rengeteget dolgoztam a doktorimért, hétvégén, ünnepnapon, éjszaka. Addig mások pihentek – ez nem igazságos így, akkor sem, ha már nem vagyunk közalkalmazottak.

Amíg nem kapunk több fizetést, nem fogunk többet teljesíteni, mert nincs mikor, és nincs milyen energiából. Ez a munkahely az élet közepére kifacsar bennünket.

(Középkorú kutató)

*********

Egy példa a HUN-REN működéséről: 2023 decemberében kaptuk meg a 2022-es évről szóló beszámolók értékelését, melyekben szerepel, hogy mely kutatást támogatja a központ, és melyiket nem. A 2023-as év végén próbálják megmondani, hogy 2023-ban (!) folytathatják-e az emberek a dolgaikat? Vagy azt akarják megmondani, hogy 2024-ben folytathatják-e, anélkül hogy a 2023-as eredményekről tudomásuk lenne? Ez így a kutatók hülyének nézése, úgy is mondhatjuk, hogy nettó agyrém. Fontos lenne, hogy a HUN-REN központ részéről ne egzecíroztatást, hanem támogatást érezzenek a kutatóhelyek és a kutatók.

(N/A)

*********

(Arra a fakultatív kérdésre válaszolva, ha adja meg intézményét:) Nem merem, mert félek az intézeten belüli megtorlástól.

1) A kutatóhálózat vezetése részéről érkező elvárások kiszámíthatatlanok és logikátlanok (pl. az egyik évben megadott prioritásokra a következő beszámolóban már nem adnak pontot), az ad hoc ötletelés komolyan akadályozza a kutatómunkát.

2) Nem tudunk támogatott projektekre pályázni, mert annyi munkatársat bocsátottak el az utóbbi években, vagy hagyták el a rossz körülmények miatt a pályát, hogy nincs, akivel egy pályázatot el lehetne vállalni. (A tudományos munka nem olyan, hogy az utcáról felveszünk valakit…)

3) A szánalmasan alacsony fizetések és a kiszámíthatatlan jövőkép miatt szinte mindannyian mellékállásokat vállalunk, hogy a kutatói pályán maradhassunk.

Mivel nem sikerült a kutatóhálózat megfelelő tudományos színvonalú irányítását és a kiszámítható finanszírozását megoldani, menteni kellene, ami még menthető, és visszaadni a kutatóhálózatot az MTA irányítása alá, ahol megvolt ennek a kialakult, jól működő intézményrendszere.

(N/A)

Milyen változásokra vágyna a fenntartó, a törvényhozó részéről?

Olyan fizetésre, amiből állandó pályázati kényszer nélkül is normálisan meg lehet élni, ami kiszámítható, megvan benne a valós szakmai és pénzügyi előrelépés lehetősége is. Jelen formájában ez nem fenntartható, nem élhető. Emellett nagyon fontos volna a kiszámíthatóság: egy olyan helyzet, amiben nem utólag derül ki, milyen feltételek szerint kellett volna működnünk; amiben nem vesznek el indoklás nélkül egyik évről a másikra brutális forrásokat; amiben nem teljesen hozzá nem értők mondják meg, hogy mit kellene kutatnunk (és mi legyen az eredmény); amiben elismerés és megbecsülés jár a munkáért; amiben motiváló munkafeltételek vannak; amiben nem változnak máról holnapra a szabályok visszamenőleg; amiben nem azzal megy el a munkaidőm harmada, hogy tökéletesen értelmetlen jelentéseket írok (pl. 3 mondatban 5 éves tervet arról, hogy mivel akarok foglalkozni 5 év múlva…), amiben olyan emberek irányítanak, akik értik a hazai viszonyokat; amiben a vezetőség valódi célja az, hogy a képzett, és egy-egy szakterületen jelentős eredményeket elérni képes kutatókat minden létező eszközzel támogassa és segítse, ahelyett hogy tonnaszám rak eléjük olyan akadályokat, amik egyenként sem megugorhatók, nemhogy tömegesen – mindezt úgy, hogy közben az alapvető megélhetéshez szükséges életszínvonalat sem biztosítják számunkra.

(40 éves kutatónő)

*********

Úgy vélem, hogy a munkám értékét legelőször a fenntartónak kell fel- és elismernie. Fontos lenne, hogy a fenntartó a velünk szemben felállított követelményrendszer kidolgozásakor figyelembe vegye a választott tudományunk jellegzetességeit, és megfelelően értékelje azt az áldozatot, amit a felsőoktatásban is hasznosítható kutatómunkánk sajátosságai miatt kell meghoznunk – a kutatott társadalmak nyelvének hosszadalmas elsajátítástól kezdve a hosszú időtartamú terepmunkák elvégzéséig. Csak egy, a tudományos sajátosságokat TÉNYLEGESEN figyelembe vevő pályázati rendszer kidolgozása tenné lehetővé, hogy nemzetközi szinten versenyben tudjunk maradni. A megfelelő, inflációkövető munkabér juttatása pedig – azon túl, hogy talán társadalmi megbecsültségünket is növelné – azt segítené, hogy szégyenkezés nélkül tudjunk szembenézni családtagjainkkal, barátainkkal és külföldi pályatársainkkal. Nehéz és egyre nehezebb úgy nemzetközi szintű kutatómunkát végezni, hogy nem tudjuk kifizetni az albérletet, nem tudjuk felújítani a fejünkre dőlő házat, nem vagyunk hitelképesek, és nem tudunk miből orvost fizetni.

(45 éves kutatónő)

*********

Személy szerint azt gondolom elég volt a változásokból. Az elmúlt 7-8 évben 5-6 különböző munkáltatóhoz, fenntartóhoz tartoztam: úgy, hogy ugyanabban a székben ülök, ugyanazt a munkát végzem, csak az adminisztrációt csűrik-csavarják állandóan. Hagyni kellene működni a rendszert, és a kutatókat kutatni.

Egy dolgon kellene sürgősen változtatni, különben a tehetséges, a jövő számára ígéretes fiatalok messziről kerülik el a pályát…

(42 éves férfi kutató)

Mi jelenti a legfőbb nehézséget a kutatói életpályában, a munkájában?

Számomra a legfőbb nehézséget a munkám meg nem értése, értéktelenként való megbélyegzése jelenti, ami tükröződik a munkabérünkben is.

*********

Az alulfizetettség, az ebből adódó anyagi kiszolgáltatottság. Nem tudom, meddig várhatom el a családomtól, hogy ők is annak legyenek kitéve, hogy én kutatói fizetést kapok, miközben ugyanezért a munkaidőért sokkal nagyobb anyagi biztonságot tudnék teremteni a gyermekeimnek is. Nem várhatom el a házastársamtól, hogy az anyagi biztonságunk terhe csak az ő vállát nyomja.

(35 éves kutatónő)

*********

A teljes anyagi kiszolgáltatottság és a folyamatos létbizonytalanság. A fizetés jó, ha a megélhetés költségeit fedezi, biztonsági tartalékok felhalmozására nincs mód. Ugyanakkor állandó a létbizonytalanság, az intézeteket állandóan átszervezik, semmi garancia nincs az állás megtartására akkor sem, ha az ember átlagon felül teljesít. A szakma sajátosságaira való tekintettel azonban nincs olyan, hogy ha az ember elveszti az állását, akkor ugyanazt folytathatja vagy hasonlót csinálhat egy másik helyen, hiszen a kutatói pozíciók száma nagyon korlátozott.

(50 éves férfi kutató)

*********

Egyéni szinten sajnos az anyagi megbecsülés hiánya okoz problémát. Mivel családunkban mindkét szülő kutatóintézetben dolgozik, a rengeteg képzés, végzettség ellenére másodállást kell vállalnunk ahhoz, hogy családunknak egy európai, középosztályi színvonalat elérő életet biztosítsunk, ami a csökkentett szülői jelenlét mellett nyilván az elsődleges munkánk hatékonyságát sem segíti elő.

Intézményi szinten a sorozatos, a legtöbb esetben feleslegesnek bizonyuló átalakítások, átgondolatlan felmérések, átvilágítások az amúgy is hatalmas adminisztrációs teher mellett egyrészt további terhet jelentenek a szakmai munka rovására, továbbá a bizonytalanság érzésének növelésével egyéni szinten is erősítik a fent leírt nehézségeket.

(42 éves férfi kutató)

*********

Nehézséget jelent az egzisztenciális bizonytalanság, a csak pár évre megkötött munkaszerződések. Nagy a verseny a pályázatokért, a publikálásban, a publikálási rendszer egészen abszurd módon működik, tőkésített, kizsákmányoláson alapuló. Magyarországi viszonylatban a kutatók megbecsültsége nagyon rossz, rendkívül alacsonyak a fizetések. Ellenben nagyon magasak az elvárások, a kutatás és publikálás mellett számos „ingyenmunka” van jelen (oktatás, PhD-dolgozatok értékelése, bizottságokban való részvétel, adminisztráció, programszervezés ovisoknak, iskolásoknak stb.). Az adminisztráció mennyiségét és abszurditását külön szeretném kiemelni, a közbeszerzési eljárások, az alapvető laboreszközökre való hónapos várakozási idők ellehetetlenítik a munkát, és hülyét csinálnak a kutatóból. A kutatóhálózat évenkénti átszervezése/ átnevezése, a látszatpropaganda valódi reformok nélkül a kutatói hivatás becsületének kiherélését jelentik. Az innováció erőltetése az alapkutatásban, a világszínvonalú kutatás elvárása, miközben adott esetben ÉVEKET (!) kell várni műszerekre, teljesen irreális és nevetséges.

*********

A nettó 246 183 Ft-os fizetésem jelenti a legfőbb nehézséget (>10 évvel a PhD-fokozatom megszerzése után). Az, hogy a kutatói állásom mellett más állást is kell vállalnom ahhoz, hogy a megélhetésemhez elegendő fizetést kapjak. Nehézséget jelent a kiszámíthatatlanság is: aggasztónak tartom a most éppen HUN-REN névre hallgató fenntartó vállalatirányítási logikát erőltető folyamatos átszervezéseit, mert nem tudhatom, mi lesz jövő ilyenkor, lesz-e még állásom. A kutatóhálózatnak az MTA-tól való elszakítása óta megnövekedett az értelmetlen, jelentős adminisztratív teherrel járó feladatok száma: az erre fordított munkaidőt szívesebben fordítanám például kutatásra, cikkírásra.

Azonnali és jelentős (min. 50%-os) alapbéremelésre lenne szükség. A kutatóintézetek, -központok bérei legyenek arányosak a nem állami egyetemek béreivel, mert most óriási a bérkülönbség. Például egy nem állami egyetemen egy egyetemi adjunktus (kb. ez felel meg a tudományos munkatársi beosztásnak) nettó 410 000 Ft körül  keres.

Kerüljön vissza a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiához! Az esetleges átszervezésekhez kapcsolódó döntési folyamatokba legyenek érdemben bevonva a kutatóközpont dolgozói és azok érdekképviseleti szervei. Csökkenjen az értelmetlen, jelentős adminisztratív teherrel járó feladatok száma.

(30++ éves kutató)

A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete csatlakozik Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatóinak béremelésre vonatkozó követeléseihez. Az alábbi aláírásgyűjtéssel szeretnénk a HUN-REN kutatóhálózatban dolgozók számára is lehetővé tenni a szolidaritás kinyilvánítását és a szinte minden összehasonlításban rendkívül alacsony bérek emelésének követelését a kutatóhálózaton belül is.

Budapest, 2024. március 24.

Az aláíráshoz a kutatóhálózat munkatársai ezen a linken csatlakozhatnak.

A Magyar Kutatási Hálózat (MKH) Titkársága 2023 novemberében értesítette a kutatóközpontokat a 2024-re várható költségvetési keretekről. A vágtató infláció kompenzálása helyett számos kutatóközpont drasztikus, 10 %-ot meghaladó forráscsökkenéssel szembesült. Ugyanekkor a kormány új törvényjavaslatot nyújtott be, ami a kutatóhálózat irányításának további központosítását célozta. Ezért a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) november 23-án közös fórumot tartott, ahol az ott összegyűlt dolgozók nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozatban foglalt követelésekről a kutatóhálózat dolgozói online szavazásban fejezték ki véleményüket. 

Az online felmérésben 17 kutatóközpont és önálló intézet dolgozói vettek részt, akik a beérkezett válaszok szerint  837 igen, 8 nem arányban egyetértettek a követelésekkel. A szavazatok száma azt jelzi, hogy noha a felmérést nem sikerült a kutatóhálózat összes dolgozójához eljuttatni, a munkatársak tekintélyes hányada (a kutatói létszám mintegy harmada) szavazott, és a szavazók körében a követelések támogatottsága 99 % feletti.

A kutatóhálózat dolgozói ezek szerint látják mindazokat a tényezőket, amelyeket a kutatóhálózat irányítói leginkább a szőnyeg alá söpörnének. Nevezetesen, kiállnak a kutatóhálózat integritása, annak hosszú távon is kiszámítható és költségvetési szempontból stabil működtetése mellett, követelik a kutatóhálózat intézményeinek alapító okirataiban szereplő célokkal összhangban lévő, differenciált értékelési rendszerek alkalmazását az egyes tudományterületeken, és elvetik a szakmailag elfogadhatatlan innovációs hajszából fakadó durva beavatkozásokat.

A követelések között hangsúlyosan szerepel, hogy a kutatóhálózat sorsáról nem lehet felülről, íróasztal mellett dönteni a kutatók bevonása nélkül. Az MKH és jogelődjének vezetői egyetlen alkalommal sem vonták be a kutatóhálózat dolgozóit a döntési folyamatokba, illetve a kutatóközpontok szervezeti és működési szabályzatainak előírásaival a párbeszéd lehetőségét is eleve igyekeznek kizárni. Emellett a dolgozói érdekképviseletek sorozatos megkereséseiben megfogalmazott kérdések és javaslatok elől is érdemi válasz nélkül térnek ki. A kutatóhálózat dolgozói követelik, hogy a Magyar Kutatási Hálózat állítsa le a rendszeridegen, vállalatirányítási logikát erőltető újabb átalakításokat, és vonja be a kutatókat és azok érdekképviseleteit a döntési folyamatokba.

2023. november 3-án, 75 éves korában elhunyt Szécsényi Tibor matematikus, az ELTE Szimbolikus Logika és Tudománymetodológia Tanszék oktatója. Az 1988. május 14-én megalakult Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (TDDSz) és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának (LIGA Szakszervezetek) alapítója volt. Mint a TDDSz ügyvivő bizottságának volt tagja közvetlenül is figyelemmel kísérhettem elszántságát és rátermettségét. Névjegykártyáján így határozta meg magát: Szécsényi Tibor „logikus”. Jó barátok lettünk. Egyszer elmesélte, hogy a katonaságnál a repülőkhöz sorolták be, mert képességei erre is kiterjedtek. Szerette a repülés szabadságát. Az 1990-es parlamenti választás idején sok TDDSz tag bekerült a parlamentbe. Tibor nem választott magának pártot, szakszervezeti ember maradt. Részt vett abban a küldöttségben, velem együtt, amely azt próbálta volna meg elérni, hogy az SzDSz támogassa a szabad szakszervezeti mozgalmat, az akkori legfőbb ellenfél MSzOSz vagyonszerzési törekvéseivel szemben. Amikor Lane Kirkland, a legnagyobb amerikai szakszervezet, az AFL-CIO elnöke (1979–1995) Budapesten járt, a LIGA Szakszervezetek meghívták az éppen aktuális elnökválasztó küldöttgyűlésükre amelyet a Marx Károly Közgazdaságtudományi egyetem nagy aulájában tartottak. A küldöttgyűlést Tibor elnökölte. Ekkor tanulhattuk meg tőle, hogy milyen fontos egy gyűlés „napirendje” és annak elfogadtatása. Tibor harmonikus ember volt, aki képességeit felismerte és a tudományos élet tisztaságának demokratikus ellenőrzése szolgálatába állította. Jelentős szerepe volt a TDDSz feltámadásában 2019-ben, amikor a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatát einstandolták. Betegsége miatt 2021-ben lemondott a TDDSz elnöki tisztségről. 2022-ben a TDDSz közgyűlése a szakszervezet tiszteletbeli elnökévé választotta.

Jó repülést, barátom!

Kardos Juli

(A kép forrása: Képes 7, 1989. június 24., 25. szám)

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a volt MTA-kutatóhálózathoz tartozó intézmények számára a súlyos pénzügyi helyzet és a tervezett autokratikus szervezeti átalakítások miatt 2023. november 23-án fórumot szervezett. Az alábbi nyilatkozatot egyhangúlag fogadták el 9 kutatóközpont és önálló kutatóintézet jelenlévő munkatársai.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) 2019. január 24-i nyilatkozatában azt követelte, hogy tartsák egyben a kutatóintézeti hálózatot, annak szakmai felügyelete maradjon a Magyar Tudományos Akadémiánál, és őrizzék meg a kutatóhálózat függetlenségét. Kiálltunk továbbá a kutatóhálózat megfelelő finanszírozása, a szervezeti stabilitás és a munkajogi garanciák mellett, valamint tisztességes és versenyképes béreket követeltünk. A munkavállalók, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a nemzetközi tudományos közösség határozott tiltakozása ellenére a kormány parlamenti többsége segítségével elszakította a kutatóhálózatot az Akadémiától, ám sikerült elérni, hogy az MTA a hálózat Irányító Testületén (IT) keresztül befolyást tudott gyakorolni a hálózat működésére, noha képviselői kisebbségben maradtak. Sikerült megakadályozni az alapfinanszírozás megszüntetését és a minisztériumi pályázatokon keresztüli közvetlen politikai befolyást a kutatási témák megválasztására. A kutatóhálózat nem alakult át alapítvánnyá, így a hálózat munkatársai továbbra is pályázhatnak európai uniós kutatási támogatásokra, bár a magyar tudományos intézményekkel szembeni, a kormány által előidézett nemzetközi bizalomvesztés a kutatóhálózatot is negatívan érinti. Az Alkotmánybíróság határozatban mondta ki, hogy az elcsatolásra vonatkozó törvény mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértéshez vezetett, amit a kormány és a parlament a kitűzött határidőig sem orvosolt, annak ellenére, hogy 2019 óta a törvényhozás számos esetben változtatott és módosított a kutatóhálózat szabályozásán, ami jelentős jogbizonytalanságot okozott. Szemben a hamarosan 200 éves MTA-val, a leválasztott kutatóhálózat nem vált bejáratott „brand”-dé, ahogy azt ígérték, már csak azért sem, mert a nevét többször is megváltoztatták az elcsatolás óta. A kormány által Gulyás Balázs kutatóhálózati elnök kérésére benyújtott újabb javaslat ismét megváltoztatná a kutatóhálózat nevét, és soha nem látott központosított struktúrát hozna létre, mivel az elnök egy személyben dönthetne kutatóintézetek és -központok megszüntetéséről, átszervezéséről és alapításáról. A javaslat kiiktatná a munkavállalói részvételt is az irányításból, és a kutatóhelyek vezetőinek sem lenne abba beleszólásuk. Ez a struktúra teljesen ellentétes a kutatóhálózat hagyományaival, amely az MTA felügyelete alatt is testületi irányítás alá tartozott (az elnök egy személyben nem dönthetett), és ellentétes a tudományos szabadság intézményi biztosítékaival is, hiszen az egyetemeket, kutatóhálózatokat mindenhol testületek irányítják. Az autonómia letéteményesei és címzettjei ezek a testületek, nem pedig az egyes vezetők. Az elcsatolás utáni minimális reálbér-növekedés rövid életűnek bizonyult, a rendkívüli mértékű infláció, a rezsiárak megemelkedése újra lehetetlen helyzetbe hozta mind a kutatóhálózatot, mind annak dolgozóit. Számos munkavállaló bérét külön forrásból kell kiegészíteni a garantált bérminimumra. Ez az alacsony bér alapvető megélhetési problémát jelent. A kutatóhálózat elnöke ugyanakkor visszatart tudomásunk szerint kb. 11 milliárd forintot, a teljes költségvetés mintegy ötödét, amely intézkedés célja a kutatók számára ismeretlen. Egyes kutatóközpontok költségvetése 2024-ben jelentősen csökkenni fog, működésük fenntarthatatlanná válik, és csoportos létszámleépítések fenyegetnek. A kutatóhálózat vezetése rendszertelenül, váratlan időpontokban, felesleges adatkérésekkel terheli a kutatóközpontokat. A költségvetési forrásokat utólag megállapított szempontok alapján, átláthatatlanul, önkényes módon, minden évben változó képletet használva osztja szét a kutatóhelyek között, például az „innovációs teljesítmény” alapkutatásra hivatott intézmények számára irreleváns fogalmára hivatkozva. Emiatt az egyes kutatóhelyek költségvetése évről évre jelentősen változik, ami létbizonytalanságot teremt, és elüldözi a kutatókat. A vezetés által erőltetett vállalati logika ellentétes a kutatóhálózat alapkutatási funkcióival, miközben több tudományterületet és intézményt diszkriminál.
Minderre tekintettel követeljük:

• a kutatóhálózatra vonatkozó újabb módosító javaslatok visszavonását

• a kutatóhálózat integritásának, függetlenségének, autonómiájának és testületi irányításának visszaállítását

• elegendő forrás megteremtését ahhoz, hogy pénzügyi okokból ne kelljen elbocsátani egyetlen dolgozót sem, és az elfogadott kutatási tervek megvalósulhassanak

• a visszatartott, tudomásunk szerint 11 milliárd forint felhasználását a kutatóhálózatban végzett tudományos munka finanszírozására

• a kutatóhelyek dolgozóinak és vezetőinek részvételét és érdemi szerepét a hálózat irányításában

• hosszú távon kiszámítható szervezeti, intézményi, pénzügyi és értékelési környezet megteremtését

• uniós szinten is tisztességes és versenyképes, legalább inflációkövető bérek pénzügyi fedezetét a kutatóhálózat dolgozói számára

• a kutatók elvándorlásának megakadályozását, kiszámítható életpályamodellt

• az alapkutatások szempontjából értelmetlen vállalati logikájú teljesítményértékelési szempontok kivezetését, az egyes tudományterületek sajátosságaival összehangolt stabil értékelési rendszert.

Az Akadémia Dolgozók Fóruma továbbra is kitart eddigi véleménye mellett: a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiához tartozik, és oda kell visszakerülnie.