Az ADF és a TDDSZ közös NYILATKOZATA

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma és a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete a volt MTA-kutatóhálózathoz tartozó intézmények számára a súlyos pénzügyi helyzet és a tervezett autokratikus szervezeti átalakítások miatt 2023. november 23-án fórumot szervezett. Az alábbi nyilatkozatot egyhangúlag fogadták el 9 kutatóközpont és önálló kutatóintézet jelenlévő munkatársai.

Az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) 2019. január 24-i nyilatkozatában azt követelte, hogy tartsák egyben a kutatóintézeti hálózatot, annak szakmai felügyelete maradjon a Magyar Tudományos Akadémiánál, és őrizzék meg a kutatóhálózat függetlenségét. Kiálltunk továbbá a kutatóhálózat megfelelő finanszírozása, a szervezeti stabilitás és a munkajogi garanciák mellett, valamint tisztességes és versenyképes béreket követeltünk. A munkavállalók, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és a nemzetközi tudományos közösség határozott tiltakozása ellenére a kormány parlamenti többsége segítségével elszakította a kutatóhálózatot az Akadémiától, ám sikerült elérni, hogy az MTA a hálózat Irányító Testületén (IT) keresztül befolyást tudott gyakorolni a hálózat működésére, noha képviselői kisebbségben maradtak. Sikerült megakadályozni az alapfinanszírozás megszüntetését és a minisztériumi pályázatokon keresztüli közvetlen politikai befolyást a kutatási témák megválasztására. A kutatóhálózat nem alakult át alapítvánnyá, így a hálózat munkatársai továbbra is pályázhatnak európai uniós kutatási támogatásokra, bár a magyar tudományos intézményekkel szembeni, a kormány által előidézett nemzetközi bizalomvesztés a kutatóhálózatot is negatívan érinti. Az Alkotmánybíróság határozatban mondta ki, hogy az elcsatolásra vonatkozó törvény mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértéshez vezetett, amit a kormány és a parlament a kitűzött határidőig sem orvosolt, annak ellenére, hogy 2019 óta a törvényhozás számos esetben változtatott és módosított a kutatóhálózat szabályozásán, ami jelentős jogbizonytalanságot okozott. Szemben a hamarosan 200 éves MTA-val, a leválasztott kutatóhálózat nem vált bejáratott „brand”-dé, ahogy azt ígérték, már csak azért sem, mert a nevét többször is megváltoztatták az elcsatolás óta. A kormány által Gulyás Balázs kutatóhálózati elnök kérésére benyújtott újabb javaslat ismét megváltoztatná a kutatóhálózat nevét, és soha nem látott központosított struktúrát hozna létre, mivel az elnök egy személyben dönthetne kutatóintézetek és -központok megszüntetéséről, átszervezéséről és alapításáról. A javaslat kiiktatná a munkavállalói részvételt is az irányításból, és a kutatóhelyek vezetőinek sem lenne abba beleszólásuk. Ez a struktúra teljesen ellentétes a kutatóhálózat hagyományaival, amely az MTA felügyelete alatt is testületi irányítás alá tartozott (az elnök egy személyben nem dönthetett), és ellentétes a tudományos szabadság intézményi biztosítékaival is, hiszen az egyetemeket, kutatóhálózatokat mindenhol testületek irányítják. Az autonómia letéteményesei és címzettjei ezek a testületek, nem pedig az egyes vezetők. Az elcsatolás utáni minimális reálbér-növekedés rövid életűnek bizonyult, a rendkívüli mértékű infláció, a rezsiárak megemelkedése újra lehetetlen helyzetbe hozta mind a kutatóhálózatot, mind annak dolgozóit. Számos munkavállaló bérét külön forrásból kell kiegészíteni a garantált bérminimumra. Ez az alacsony bér alapvető megélhetési problémát jelent. A kutatóhálózat elnöke ugyanakkor visszatart tudomásunk szerint kb. 11 milliárd forintot, a teljes költségvetés mintegy ötödét, amely intézkedés célja a kutatók számára ismeretlen. Egyes kutatóközpontok költségvetése 2024-ben jelentősen csökkenni fog, működésük fenntarthatatlanná válik, és csoportos létszámleépítések fenyegetnek. A kutatóhálózat vezetése rendszertelenül, váratlan időpontokban, felesleges adatkérésekkel terheli a kutatóközpontokat. A költségvetési forrásokat utólag megállapított szempontok alapján, átláthatatlanul, önkényes módon, minden évben változó képletet használva osztja szét a kutatóhelyek között, például az „innovációs teljesítmény” alapkutatásra hivatott intézmények számára irreleváns fogalmára hivatkozva. Emiatt az egyes kutatóhelyek költségvetése évről évre jelentősen változik, ami létbizonytalanságot teremt, és elüldözi a kutatókat. A vezetés által erőltetett vállalati logika ellentétes a kutatóhálózat alapkutatási funkcióival, miközben több tudományterületet és intézményt diszkriminál.
Minderre tekintettel követeljük:

• a kutatóhálózatra vonatkozó újabb módosító javaslatok visszavonását

• a kutatóhálózat integritásának, függetlenségének, autonómiájának és testületi irányításának visszaállítását

• elegendő forrás megteremtését ahhoz, hogy pénzügyi okokból ne kelljen elbocsátani egyetlen dolgozót sem, és az elfogadott kutatási tervek megvalósulhassanak

• a visszatartott, tudomásunk szerint 11 milliárd forint felhasználását a kutatóhálózatban végzett tudományos munka finanszírozására

• a kutatóhelyek dolgozóinak és vezetőinek részvételét és érdemi szerepét a hálózat irányításában

• hosszú távon kiszámítható szervezeti, intézményi, pénzügyi és értékelési környezet megteremtését

• uniós szinten is tisztességes és versenyképes, legalább inflációkövető bérek pénzügyi fedezetét a kutatóhálózat dolgozói számára

• a kutatók elvándorlásának megakadályozását, kiszámítható életpályamodellt

• az alapkutatások szempontjából értelmetlen vállalati logikájú teljesítményértékelési szempontok kivezetését, az egyes tudományterületek sajátosságaival összehangolt stabil értékelési rendszert.

Az Akadémia Dolgozók Fóruma továbbra is kitart eddigi véleménye mellett: a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiához tartozik, és oda kell visszakerülnie.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük