Örömmel tájékoztatjuk látogatóinkat, hogy a PTE csoport honlapja önálló címen elindult.
Tisztújítás a TDDSZ-ben
A TDDSZ Küldöttgyűlése 2024. május 27-én elfogadta az éves beszámolókat, módosította az Alapszabályát, valamint új elnökségi és felügyelőbizottsági tagokat választott 5 éves ciklusra.
Elnök: Bakó Imre (TTK)
Elnökségi tagok: Bigazzi Sára (PTE), Gerő Márton (TK), Kutnyánszky Anikó (Wigner), Vigvári András (KRTK)
Felügyelőbizottság: Lőrincz Viktor (TK), Havas Attila (KRTK), Orosz Ferenc (TTK)
Megijedt a szakszervezettől és saját dolgozóitól a HUN-REN vezetősége
Tárgyalópartnereket nem, csak lezárt kapukat és biztonsági őröket talált a HUN-REN vezetőségével tárgyalni akaró Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének küldöttsége és az őket támogató tudományos dolgozók. A tüntetés előtt fél órával a HUN-REN Központnak helyet adót Millennium Center Irodaház és Bevásárlóközpont bejáratát két órára lezárták, a HUN-REN Központ vezetői pedig elhagyták az épületet. Ez a bezárkózás világosan mutatja: a HUN-REN vezetői nem tekintenek partnerként az általuk irányított hálózat dolgozóira. Sőt, félnek a saját kollégáikkal való személyes találkozástól. A TDDSZ közössége azonban a rácsokon kívül megmutatta, hogy nem hátrál, hanem tovább harcol a hálózatban dolgozók magasabb béréért és megbecsüléséért! FOLYTATJUK!
Amennyiben csatlakoznál a további szervezéshez, jelentkezz az info@tddsz.hu címen. Minden hozzájárulás számít!
A TDDSZ Elnöksége
Tárgyalást követelünk! – Tudományos dolgozók vagyunk
A mai napig nem kaptunk választ a közel 1500 dolgozó aláírásával megküldött levelünkre, ezért demonstrációt szervezünk 2024. április 25-én 15:00 órakor a HUN-REN Központ épülete (1052 Budapest, Piarista utca 4.) elé.
A célunk az, hogy a tárgyalódelegációnkat fogadják és érdemi tárgyalások kezdődjenek a tudományos dolgozók bérhelyzetéről. A delegációt a TDDSZ elnökségének tagjai adják.
Mit hozzatok magatokkal:
– régi vagy újonnan készített transzparenseket
– sípot, dudát vagy bármilyen hangot kiadó eszközt
– még két kollégát
Az esemény ideje alatt a kutatók személyes történetek osztanak meg. Az esemény sajtónyilvános.
A vidéki intézetek, központok esetében azt szeretnék kérni, hogy egy közös fotóval, üzenettel fejezzék ki a csatlakozásukat. A képeket az info@tddsz.hu email címre várjuk és a TDDSZ Fb oldalán közöljük a demonstráció napján.
Tedd magad szabaddá, szólj a kollégáknak, és legyünk minél többen, hogy választ kapjunk levelünkre és legyen végre érdemi tárgyalás a dolgozókkal.
Az esemény Facebook linkje elérhető itt.
Megalakult a TDDSZ új csoportja a Pécsi Tudományegyetemen
2024. március 26-án 66 fővel megalakult a TDDSZ új érdekérvényesítő csoportja.
A PTE jelenleg nem csak Pécs, hanem a régió egyik legnagyobb munkáltatója, több ezer embernek biztosít munkát. A most alakult csoport az egyetemen dolgozóknak nyújt lehetőséget, hogy intézményesített keretek között érvényesítsék érdekeiket.
A csoport az alakuló ülésen 2 fő bizalmit is választott a következő kollégák személyében:
Bizalmi: Dr. Zeller Judit
Bizalmi helyettes: Barna Beáta
Ezenkívül a jelenlévők küldötteket választottak a közelgő TDDSZ küldöttgyűlésre, valamint közös munkába kezdtek a dolgozók számára fontos ügyek feltérképezésével.
Várjuk a PTE-n dolgozó kollégák jelentkezését, hogy bekapcsolhassuk őket a rapid mód növekvő és progresszív szakszervezeti csoport munkájába.
Közel másfélezer aláírás a béremelésért a Magyar Kutatási Hálózatban
Miközben a kormányzat szinte minden megnyilvánulásában arról szónokol, hogy Magyarország jövőbeni versenyképessége az oktatási, kutatási, fejlesztési potenciál fenntartásában és növelésében rejlik, az ország legnagyobb, az MTA-tól elszakított kutatóhálózatában a kezdő kutatók alapjövedelme alig haladja meg a garantált bérminimumot. Nemzetközi szintű teljesítményt nyújtó, doktori fokozattal rendelkező kutatók jövedelme nem éri el a pedagógus gyakornoki bérszintet. Az áldatlan helyzet megváltoztatása érdekében indult aláírásgyűjtés az MTA volt kutatóintézeteiben, jelenlegi nevén a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózatban.
Néhány hete az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Budapesti Műszaki Egyetemen és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen indult az állami fenntartású egyetemek dolgozóinak jobb bérezését követelő aláírásgyűjtés. Ezzel a kezdeményezéssel is szolidaritást vállaltak a Magyar Kutatási Hálózat kutatóhelyeinek dolgozói a kutatóhálózatra szintén jellemző alacsony bérek azonnali emelését követelve. A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSz) által szervezett online aláírásgyűjtéshez eddig közel másfélezer kutatóhálózati dolgozó csatlakozott, az aláírók a kutatóhálózat összes önálló kutatóhelyét képviselik, a névvel vállalt aláírások száma pedig a kutatóhálózati létszám 30 százalékát teszi ki.
Az aláírók úgy vélik, hogy a versenyképesség összetevői között a legfontosabb elem a jól képzett, a kutatói pálya mellett elkötelezett humán erőforrás rendelkezésre állása, aminek elengedhetetlen feltétele a megfelelő szintű megélhetést, s ezzel a nyugodt munkát lehetővé tévő bér. Ez a feltétel jelenleg nem teljesül: a kutatóhálózatban a bérek átlaga a diplomás átlagbér alig felét éri el. A kutatási potenciál fenntartását a rendszerbe belépő fiatalok hiánya, a középkorúak elvándorlása, valamint az ebből következő szükségszerű kontraszelekciós hatás belátható időn belül súlyosan veszélyezteti.
Az MTA kutatóhálózatának elszakítása után, a közalkalmazotti státusz megszüntetésével egyidejűleg 2021-ben átlagosan 30%-os béremelés történt, de a későbbiekre vonatkozó ígéretek nem valósultak meg: sem a bérek további emelése vagy legalább szinten tartása, sem a kutatóhálózat korábbi elnöke, Maróth Miklós és Palkovics László volt miniszter által 2020-ban közösen bejelentett életpályamodell kidolgozása és bevezetése. A bérek valós értékét pedig az elmúlt két év inflációs hatásai jelentősen, 30–40 százalékkal tovább csökkentették.
A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete szerint ilyen mértékű egyöntetű dolgozói állásfoglalást a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetői nem hagyhatnak figyelmen kívül. A kutatóhálózat dolgozói eredményes munkát csak megfelelő anyagi megbecsülés mellett végezhetnek. Ezért a TDDSz tárgyalásokat kezdeményez a kutatóhálózat vezetőivel.
A Gulyás Balázs elnöknek címzett levélben a dolgozók képviselői azt is jelzik, hogy amennyiben nem kapnak érdemi választ, bérköveteléseikkel közvetlenül a kormányzat illetékeseihez fordulnak.
Személyes történetek a kutatóhálózatból
Minden egyes napi tevékenységemmel előbbre viszem a magyar kultúra, a magyar tudomány ügyét. Közhasznú programban veszek részt főállásban.
Amikor idejöttem dolgozni, 105 ezer forint volt a nettó fizetésem évekig. Ez lassanként megemelkedett mostanra 246 ezer forintra (15 év alatt). Voltak időszakok, amikor annyira szegény voltam, hogy a barátaim enni hoztak nekem, telefont adtak, és ők hívtak fel, hogy tudjunk beszélni. Az Airbnb megjelenése után az albérletárak meghaladták a teljes fizetésemet rezsi nélkül. Saját lakásom nem volt, így vidékre költöztem egy elhagyott házba, hogy ne legyek hajléktalan. Szüleim nem tudnak támogatni. 3 órára lakom a fővárostól, elvesztettem a szociális hálómat. Betegségeim alakultak ki, de már váltani sem olyan könnyű középkorúan, ráadásul a munkát mindezek ellenére még szeretem. Ha másodállást vállalunk, az állam, a kutatóhálózat központja háborog. Eközben a falumban a kisdedóvóban a dajka ismerősöm is 10 000 Ft-tal többet keres, mint én, egy kisegítő középiskolás végzettséggel. Autóm nincs. Ha bármit el akarok intézni, napközben kell tennem, mert négyig-ötig vannak nyitva a boltok. A közeli városba menni bevásárolni és visszajönni legalább két óra, inkább három, autó nélkül. Autóval meg lehetne oldani 1 óra alatt, és nem kellene sötét, elhagyott helyeken várakoznom hetente órákat, tehetetlenül, holtfáradtan. (Még mielőtt azt ajánlja valaki, hogy vigyek laptopot és dolgozzak, amíg várakozom, legyen olyan kedves a hat-tíz kilós bevásárlás mellé még cipelni egy laptopot is.)
A nettó fizetésemnek minimum a kétszeresét kellene kapnunk ahhoz, hogy értelmiségi ember módjára tudjunk élni. Elmenni egy nyelvtanfolyamra 70 ezer forint, egy autót fenntartani havi 50 ezer, márpedig vidéken autó nélkül nem lehet élni. Az ember néha venne egy könyvet, elmenne színházba. Egy normális társkeresőre beiratkozna, ahová 150-300 ezer forint a belépő. A fizetésemelésben arra is tekintettel kellene lenni, hogy az eddigi kutatóhálózatban töltött idő alatt mennyire szegényedtünk el, mennyire kerültünk peremre a társadalomban. Egy tízszázalékos fizetésemelés elenyészik a problémák nagyságához képest (már akinél, de nálam igen).
Akinek van doktorija, annak fizetése nem kellene, hogy egyenlő legyen olyanokéval, akiknek nincs. Én rengeteget dolgoztam a doktorimért, hétvégén, ünnepnapon, éjszaka. Addig mások pihentek – ez nem igazságos így, akkor sem, ha már nem vagyunk közalkalmazottak.
Amíg nem kapunk több fizetést, nem fogunk többet teljesíteni, mert nincs mikor, és nincs milyen energiából. Ez a munkahely az élet közepére kifacsar bennünket.
(Középkorú kutató)
*********
Egy példa a HUN-REN működéséről: 2023 decemberében kaptuk meg a 2022-es évről szóló beszámolók értékelését, melyekben szerepel, hogy mely kutatást támogatja a központ, és melyiket nem. A 2023-as év végén próbálják megmondani, hogy 2023-ban (!) folytathatják-e az emberek a dolgaikat? Vagy azt akarják megmondani, hogy 2024-ben folytathatják-e, anélkül hogy a 2023-as eredményekről tudomásuk lenne? Ez így a kutatók hülyének nézése, úgy is mondhatjuk, hogy nettó agyrém. Fontos lenne, hogy a HUN-REN központ részéről ne egzecíroztatást, hanem támogatást érezzenek a kutatóhelyek és a kutatók.
(N/A)
*********
(Arra a fakultatív kérdésre válaszolva, ha adja meg intézményét:) Nem merem, mert félek az intézeten belüli megtorlástól.
1) A kutatóhálózat vezetése részéről érkező elvárások kiszámíthatatlanok és logikátlanok (pl. az egyik évben megadott prioritásokra a következő beszámolóban már nem adnak pontot), az ad hoc ötletelés komolyan akadályozza a kutatómunkát.
2) Nem tudunk támogatott projektekre pályázni, mert annyi munkatársat bocsátottak el az utóbbi években, vagy hagyták el a rossz körülmények miatt a pályát, hogy nincs, akivel egy pályázatot el lehetne vállalni. (A tudományos munka nem olyan, hogy az utcáról felveszünk valakit…)
3) A szánalmasan alacsony fizetések és a kiszámíthatatlan jövőkép miatt szinte mindannyian mellékállásokat vállalunk, hogy a kutatói pályán maradhassunk.
Mivel nem sikerült a kutatóhálózat megfelelő tudományos színvonalú irányítását és a kiszámítható finanszírozását megoldani, menteni kellene, ami még menthető, és visszaadni a kutatóhálózatot az MTA irányítása alá, ahol megvolt ennek a kialakult, jól működő intézményrendszere.
(N/A)
Milyen változásokra vágyna a fenntartó, a törvényhozó részéről?
Olyan fizetésre, amiből állandó pályázati kényszer nélkül is normálisan meg lehet élni, ami kiszámítható, megvan benne a valós szakmai és pénzügyi előrelépés lehetősége is. Jelen formájában ez nem fenntartható, nem élhető. Emellett nagyon fontos volna a kiszámíthatóság: egy olyan helyzet, amiben nem utólag derül ki, milyen feltételek szerint kellett volna működnünk; amiben nem vesznek el indoklás nélkül egyik évről a másikra brutális forrásokat; amiben nem teljesen hozzá nem értők mondják meg, hogy mit kellene kutatnunk (és mi legyen az eredmény); amiben elismerés és megbecsülés jár a munkáért; amiben motiváló munkafeltételek vannak; amiben nem változnak máról holnapra a szabályok visszamenőleg; amiben nem azzal megy el a munkaidőm harmada, hogy tökéletesen értelmetlen jelentéseket írok (pl. 3 mondatban 5 éves tervet arról, hogy mivel akarok foglalkozni 5 év múlva…), amiben olyan emberek irányítanak, akik értik a hazai viszonyokat; amiben a vezetőség valódi célja az, hogy a képzett, és egy-egy szakterületen jelentős eredményeket elérni képes kutatókat minden létező eszközzel támogassa és segítse, ahelyett hogy tonnaszám rak eléjük olyan akadályokat, amik egyenként sem megugorhatók, nemhogy tömegesen – mindezt úgy, hogy közben az alapvető megélhetéshez szükséges életszínvonalat sem biztosítják számunkra.
(40 éves kutatónő)
*********
Úgy vélem, hogy a munkám értékét legelőször a fenntartónak kell fel- és elismernie. Fontos lenne, hogy a fenntartó a velünk szemben felállított követelményrendszer kidolgozásakor figyelembe vegye a választott tudományunk jellegzetességeit, és megfelelően értékelje azt az áldozatot, amit a felsőoktatásban is hasznosítható kutatómunkánk sajátosságai miatt kell meghoznunk – a kutatott társadalmak nyelvének hosszadalmas elsajátítástól kezdve a hosszú időtartamú terepmunkák elvégzéséig. Csak egy, a tudományos sajátosságokat TÉNYLEGESEN figyelembe vevő pályázati rendszer kidolgozása tenné lehetővé, hogy nemzetközi szinten versenyben tudjunk maradni. A megfelelő, inflációkövető munkabér juttatása pedig – azon túl, hogy talán társadalmi megbecsültségünket is növelné – azt segítené, hogy szégyenkezés nélkül tudjunk szembenézni családtagjainkkal, barátainkkal és külföldi pályatársainkkal. Nehéz és egyre nehezebb úgy nemzetközi szintű kutatómunkát végezni, hogy nem tudjuk kifizetni az albérletet, nem tudjuk felújítani a fejünkre dőlő házat, nem vagyunk hitelképesek, és nem tudunk miből orvost fizetni.
(45 éves kutatónő)
*********
Személy szerint azt gondolom elég volt a változásokból. Az elmúlt 7-8 évben 5-6 különböző munkáltatóhoz, fenntartóhoz tartoztam: úgy, hogy ugyanabban a székben ülök, ugyanazt a munkát végzem, csak az adminisztrációt csűrik-csavarják állandóan. Hagyni kellene működni a rendszert, és a kutatókat kutatni.
Egy dolgon kellene sürgősen változtatni, különben a tehetséges, a jövő számára ígéretes fiatalok messziről kerülik el a pályát…
(42 éves férfi kutató)
Mi jelenti a legfőbb nehézséget a kutatói életpályában, a munkájában?
Számomra a legfőbb nehézséget a munkám meg nem értése, értéktelenként való megbélyegzése jelenti, ami tükröződik a munkabérünkben is.
*********
Az alulfizetettség, az ebből adódó anyagi kiszolgáltatottság. Nem tudom, meddig várhatom el a családomtól, hogy ők is annak legyenek kitéve, hogy én kutatói fizetést kapok, miközben ugyanezért a munkaidőért sokkal nagyobb anyagi biztonságot tudnék teremteni a gyermekeimnek is. Nem várhatom el a házastársamtól, hogy az anyagi biztonságunk terhe csak az ő vállát nyomja.
(35 éves kutatónő)
*********
A teljes anyagi kiszolgáltatottság és a folyamatos létbizonytalanság. A fizetés jó, ha a megélhetés költségeit fedezi, biztonsági tartalékok felhalmozására nincs mód. Ugyanakkor állandó a létbizonytalanság, az intézeteket állandóan átszervezik, semmi garancia nincs az állás megtartására akkor sem, ha az ember átlagon felül teljesít. A szakma sajátosságaira való tekintettel azonban nincs olyan, hogy ha az ember elveszti az állását, akkor ugyanazt folytathatja vagy hasonlót csinálhat egy másik helyen, hiszen a kutatói pozíciók száma nagyon korlátozott.
(50 éves férfi kutató)
*********
Egyéni szinten sajnos az anyagi megbecsülés hiánya okoz problémát. Mivel családunkban mindkét szülő kutatóintézetben dolgozik, a rengeteg képzés, végzettség ellenére másodállást kell vállalnunk ahhoz, hogy családunknak egy európai, középosztályi színvonalat elérő életet biztosítsunk, ami a csökkentett szülői jelenlét mellett nyilván az elsődleges munkánk hatékonyságát sem segíti elő.
Intézményi szinten a sorozatos, a legtöbb esetben feleslegesnek bizonyuló átalakítások, átgondolatlan felmérések, átvilágítások az amúgy is hatalmas adminisztrációs teher mellett egyrészt további terhet jelentenek a szakmai munka rovására, továbbá a bizonytalanság érzésének növelésével egyéni szinten is erősítik a fent leírt nehézségeket.
(42 éves férfi kutató)
*********
Nehézséget jelent az egzisztenciális bizonytalanság, a csak pár évre megkötött munkaszerződések. Nagy a verseny a pályázatokért, a publikálásban, a publikálási rendszer egészen abszurd módon működik, tőkésített, kizsákmányoláson alapuló. Magyarországi viszonylatban a kutatók megbecsültsége nagyon rossz, rendkívül alacsonyak a fizetések. Ellenben nagyon magasak az elvárások, a kutatás és publikálás mellett számos „ingyenmunka” van jelen (oktatás, PhD-dolgozatok értékelése, bizottságokban való részvétel, adminisztráció, programszervezés ovisoknak, iskolásoknak stb.). Az adminisztráció mennyiségét és abszurditását külön szeretném kiemelni, a közbeszerzési eljárások, az alapvető laboreszközökre való hónapos várakozási idők ellehetetlenítik a munkát, és hülyét csinálnak a kutatóból. A kutatóhálózat évenkénti átszervezése/ átnevezése, a látszatpropaganda valódi reformok nélkül a kutatói hivatás becsületének kiherélését jelentik. Az innováció erőltetése az alapkutatásban, a világszínvonalú kutatás elvárása, miközben adott esetben ÉVEKET (!) kell várni műszerekre, teljesen irreális és nevetséges.
*********
A nettó 246 183 Ft-os fizetésem jelenti a legfőbb nehézséget (>10 évvel a PhD-fokozatom megszerzése után). Az, hogy a kutatói állásom mellett más állást is kell vállalnom ahhoz, hogy a megélhetésemhez elegendő fizetést kapjak. Nehézséget jelent a kiszámíthatatlanság is: aggasztónak tartom a most éppen HUN-REN névre hallgató fenntartó vállalatirányítási logikát erőltető folyamatos átszervezéseit, mert nem tudhatom, mi lesz jövő ilyenkor, lesz-e még állásom. A kutatóhálózatnak az MTA-tól való elszakítása óta megnövekedett az értelmetlen, jelentős adminisztratív teherrel járó feladatok száma: az erre fordított munkaidőt szívesebben fordítanám például kutatásra, cikkírásra.
Azonnali és jelentős (min. 50%-os) alapbéremelésre lenne szükség. A kutatóintézetek, -központok bérei legyenek arányosak a nem állami egyetemek béreivel, mert most óriási a bérkülönbség. Például egy nem állami egyetemen egy egyetemi adjunktus (kb. ez felel meg a tudományos munkatársi beosztásnak) nettó 410 000 Ft körül keres.
Kerüljön vissza a kutatóhálózat a Magyar Tudományos Akadémiához! Az esetleges átszervezésekhez kapcsolódó döntési folyamatokba legyenek érdemben bevonva a kutatóközpont dolgozói és azok érdekképviseleti szervei. Csökkenjen az értelmetlen, jelentős adminisztratív teherrel járó feladatok száma.
(30++ éves kutató)
Szolidaritás a BME, az ELTE és LFZE dolgozóival, béremelés követelése a kutatóhálózaton belül
A Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete csatlakozik Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem oktatóinak béremelésre vonatkozó követeléseihez. Az alábbi aláírásgyűjtéssel szeretnénk a HUN-REN kutatóhálózatban dolgozók számára is lehetővé tenni a szolidaritás kinyilvánítását és a szinte minden összehasonlításban rendkívül alacsony bérek emelésének követelését a kutatóhálózaton belül is.
Budapest, 2024. március 24.
Az aláíráshoz a kutatóhálózat munkatársai ezen a linken csatlakozhatnak.
1. | Ludányi Zsófia | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
2. | Juhász Péter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
3. | Kormos Attila | Természettudományi Kutatóközpont |
4. | Györgyey János | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
5. | Dr. Patyiné Hódi Barbara | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
6. | Dr. Molnár Eszter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
7. | Király Beáta | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
8. | Vadai-Nagy Fruzsina | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
9. | Kokavszky Katalin | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
10. | Darula Zsuzsanna | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
11. | Kollárszky Norbert | Természettudományi Kutatóközpont |
12. | Wagner Ottó | Természettudományi Kutatóközpont |
13. | Virág Lilla | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
14. | Cserép Gergely | Természettudományi Kutatóközpont |
15. | Vikár Anna | Természettudományi Kutatóközpont |
16. | Velkeyné Krausz Ildikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
17. | Verebes Beáta | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
18. | Magyar Zoltán | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
19. | Henn László | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
20. | Vigh László akadémikus | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
21. | Berente Anikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
22. | Hunyadi-Gulyas Eva | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
23. | Barta Botond | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
24. | Tombátz-Draskóczy Gabriella | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
25. | Baunoch Judit | Természettudományi Kutatóközpont |
26. | dr. Kozma Judit | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
27. | Winkler István | Természettudományi Kutatóközpont |
28. | Gyenge Katalin | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
29. | Máté Kristóf | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
30. | Komáromi Krisztina | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
31. | Dr. Tímár Edit | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
32. | Kóbor Andrea | Természettudományi Kutatóközpont |
33. | Takács Károly | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
34. | Kovács Zoltán | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
35. | Dr. Gráf Alexandra | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
36. | Lovrics Ann | Természettudományi Kutatóközpont |
37. | Asztalos Zoltán | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
38. | Gyuris Beáta | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
39. | Kovács Levente | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
40. | Orbán Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
41. | Horváth Georgina | Agrártudományi Kutatóközpont |
42. | Pataki Balázs | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
43. | Dr. Krecsmarik Mónika | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
44. | Balogh Gábor | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
45. | Dr. Tóth András | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
46. | Posta Máté | Természettudományi Kutatóközpont |
47. | Magyar Lilla | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
48. | Győri Ágnes | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
49. | Kókai Dávid | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
50. | Nagy Laszlo | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
51. | Fazekas Gábor | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
52. | Pocsári Csaba | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
53. | Kovács Attila | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
54. | Hajó Róbertné | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
55. | Szántai Ágnes | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
56. | Petik Ábel | Természettudományi Kutatóközpont |
57. | Dr. Németh Krisztina Mária | Természettudományi Kutatóközpont |
58. | Várnai Zsuzsa | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
59. | Maruzs Tamás | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
60. | Böde Kinga Ilona | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
61. | É. Kiss Katalin | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
62. | Erdődi Ildikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
63. | Török Szabolcs Péter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
64. | Albert Fruzsina | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
65. | Dékány Éva | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
66. | Szögi Evelin | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
67. | Benedek Judit | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
68. | Siegl Zoltán | Természettudományi Kutatóközpont |
69. | Magyary Istvan | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
70. | Dr. Bálint Éva | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
71. | Dobos Emese | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
72. | Osztás Anett | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
73. | Dr. Lázár Viktória | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
74. | Dr. Dunai Anett | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
75. | Papp Balázs | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
76. | Török Zsolt | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
77. | Dr. Tisza Viktória | Természettudományi Kutatóközpont |
78. | Lendvay György | Természettudományi Kutatóközpont |
79. | Kovács Petra | Természettudományi Kutatóközpont |
80. | Micsik András | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
81. | Kovács Balázs | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
82. | Talián Ágnes | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
83. | Kós Péter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
84. | Orosz Ágnes | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
85. | Gombos Imre | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
86. | Ruppert Zsófia | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
87. | Kovács László | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
88. | Soós Péter | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
89. | Szanyi Miklós | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
90. | Várkonyi Emese | Természettudományi Kutatóközpont |
91. | Biró János Barnabás | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
92. | Kovács Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
93. | Czina Veronika | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
94. | Dr. Rigó Gábor | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
95. | Varga Mónika | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
96. | Herman Éva | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
97. | Jósvay Katalin | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
98. | Dér Csilla | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
99. | Szabó Gabriella | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
100. | Lelkó Attila | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
101. | Dr. Bede Ádám | Ökológiai Kutatóközpont |
102. | Fodor István | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
103. | Lakatos Enikő | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
104. | Mozsár Attila | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
105. | Gráczi Tekla Etelka | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
106. | Lázár Diána | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
107. | Varga Péter | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
108. | Dukic Barbara | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
109. | Vörös Amira | Ökológiai Kutatóközpont |
110. | Horváth Zita | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
111. | Major Péter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
112. | Kovács Benjámin | Természettudományi Kutatóközpont |
113. | Fekete Panna | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
114. | Jakó Klára | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
115. | Landgraf Ildikó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
116. | Boross Nóra | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
117. | Dr. Mórocz Mónika Krisztina | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
118. | Abonyi Flóra | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
119. | Péter Mária | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
120. | Dr. Eszterbauer Edit | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
121. | Kalivoda Ágnes | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
122. | Eris Elvira Mária | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
123. | Ittzés Nóra | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
124. | Ónodi Gábor | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
125. | Kóta Zoltán | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
126. | Domonkosi Ágnes | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
127. | Czibula Ágnes | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
128. | Rubóczki Tibor | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
129. | Vincze Virág | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
130. | Bárdi Nándor | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
131. | Bérdi Péter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
132. | Káldi Tamás | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
133. | Nagy Ádám | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
134. | Boda Pál | Ökológiai Kutatóközpont |
135. | Dr. Kövér Szilvia | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
136. | Dr. Gell Gyöngyvér | Agrártudományi Kutatóközpont |
137. | Makai Diána | Agrártudományi Kutatóközpont |
138. | Tátrainé Battonyai Izabella | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
139. | Takácsné Asztalos Zsuzsanna | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
140. | Csernetics Árpád | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
141. | Földes Péter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
142. | Kocsy Gábor | Agrártudományi Kutatóközpont |
143. | Áldott-Sipos Ágnes | Agrártudományi Kutatóközpont |
144. | Dr. habil. Molnár László | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
145. | Zombori Zsolt | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
146. | Riskó Kata | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
147. | Heller Kata | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
148. | Nagy Eszter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
149. | Kovács Eszter | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
150. | Jobbágy Kristóf | Agrártudományi Kutatóközpont |
151. | Birinyi Zsófia | Agrártudományi Kutatóközpont |
152. | Palcsu László | Atommagkutató Intézet |
153. | Sipos András | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
154. | Gyürky György | Atommagkutató Intézet |
155. | Keresztes Zsófia | Természettudományi Kutatóközpont |
156. | Hoffmann Ildikó | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
157. | Kocsor Laura | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
158. | Károly Zoltán | Természettudományi Kutatóközpont |
159. | Varga Tamás | Atommagkutató Intézet |
160. | Szivák Ildikó | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
161. | Fodorné Dr. Furu Enikő | Atommagkutató Intézet |
162. | Csedreki László | Atommagkutató Intézet |
163. | Dr. Doszpoly Andor | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
164. | Dr. Farkas Zsuzsanna | Agrártudományi Kutatóközpont |
165. | Mazurka Anikó | Atommagkutató Intézet |
166. | Fehérné Sass Ilona | Atommagkutató Intézet |
167. | Kovács Zsófia | Ökológiai Kutatóközpont |
168. | Demes Sándor | Atommagkutató Intézet |
169. | Csáji Gergely Kál | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
170. | Timár Márton | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
171. | Pető Mariann | Atommagkutató Intézet |
172. | Gudmann Péter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
173. | Dr. Somogyi Róbert | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
174. | Szarka Máté | Atommagkutató Intézet |
175. | Horváth Anikó | Atommagkutató Intézet |
176. | Dr. Szűcs Zoltán | Atommagkutató Intézet |
177. | Botta-Dukát Zoltán | Ökológiai Kutatóközpont |
178. | Reizer Balázs | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
179. | Kerényi Szabina | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
180. | Dr Rajta István | Atommagkutató Intézet |
181. | Hattyár Helga | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
182. | Gyimesi Emese | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
183. | Szűcs Zsolt | Atommagkutató Intézet |
184. | Laczkó Margit | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
185. | Zolnai Dóra | Atommagkutató Intézet |
186. | Horváth Pál | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
187. | Szabó Nóra | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
188. | Szigeti Viktor | Ökológiai Kutatóközpont |
189. | Bakó Judit | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
190. | Kovács Nóra | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
191. | Gombos Dávid | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
192. | Mizsák Anna | Atommagkutató Intézet |
193. | Német Nikolett | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
194. | Csányi Kálmán László | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
195. | Berta Imre | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
196. | Ács András | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
197. | dr. Tarján Zoltán László | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
198. | Kecskés Kristóf | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
199. | Holányi Ákos | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
200. | Nagy Gergely Nándor | Természettudományi Kutatóközpont |
201. | Dani Szilveszter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
202. | Arató Dániel | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
203. | Herpai Kornél | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
204. | Vajda István | Atommagkutató Intézet |
205. | Huszár Anna | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
206. | Fülöp Kristóf György | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
207. | Hegyesi Gyula | Atommagkutató Intézet |
208. | Kóspál Ágnes | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
209. | Hortobágyi Anna | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
210. | Fráter Rita Ivett | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
211. | Tóthné Papp Éva | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
212. | Dr. Major István | Atommagkutató Intézet |
213. | Bodnár Erzsébet | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
214. | Kónya Sára | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
215. | Dragon Károly | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
216. | Lagos Mátyás | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
217. | Csörgőné Molnár Erzsébet | Atommagkutató Intézet |
218. | Matszangosz Ákos | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
219. | Albert Krisztián | Természettudományi Kutatóközpont |
220. | Kádas István | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
221. | Terjék Dávid | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
222. | Hajdu Gábor | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
223. | Györfy Zsuzsanna | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
224. | Buday László | Atommagkutató Intézet |
225. | Szabadics János | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
226. | Zilahi-Simon Mónika | Atommagkutató Intézet |
227. | Juhos László | Atommagkutató Intézet |
228. | Dr. Sarkadi László | Atommagkutató Intézet |
229. | Dr. Csájiné Dr. Tamás Ildikó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
230. | Gellért Ákos | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
231. | Halász György | Atommagkutató Intézet |
232. | Szabó Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
233. | Tóth Ernő | Atommagkutató Intézet |
234. | Pástiné Sipos Dóra | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
235. | Nagrand Erika | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
236. | Dr. Dobó József | Természettudományi Kutatóközpont |
237. | Czaller László | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
238. | Beöthy-Fehér Orsolya | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
239. | Dr. Csige Lóránt | Atommagkutató Intézet |
240. | Prodán Miklós | Természettudományi Kutatóközpont |
241. | Dr. Arszovszki Antónia | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
242. | Forgács Imre | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
243. | Kármán Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
244. | Fodor Mátyás | Atommagkutató Intézet |
245. | Benda Mihály | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
246. | Vizler Csaba | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
247. | Keszthelyi Viktória | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
248. | Benyhe Zsuzsa | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
249. | Szabó Edit | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
250. | Ugry Bálint | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
251. | Farkas Jenő Zsolt | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
252. | Barabási Ágnes | Atommagkutató Intézet |
253. | Lüvi Adél | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
254. | Kusz Veronika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
255. | Grünhut Zoltán | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
256. | Schmera Dénes | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
257. | Polgárdi Krisztina | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
258. | Perduk Zoltán | Atommagkutató Intézet |
259. | Bódis Viktória | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
260. | Baló A. Márton | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
261. | Ruzsa Imre | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
262. | Páll Éva | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
263. | Cser Nárcisz | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
264. | Halászné Schneider Paula | Ökológiai Kutatóközpont |
265. | Gyuris Balázs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
266. | Turányi Józsefné | Ökológiai Kutatóközpont |
267. | Sipos Tiborné | Ökológiai Kutatóközpont |
268. | Antal Klára | Ökológiai Kutatóközpont |
269. | Vida Lászlóné | Ökológiai Kutatóközpont |
270. | Biró Csaba | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
271. | Luka-Hercz Veronika | Ökológiai Kutatóközpont |
272. | Virág Hajnalka | Ökológiai Kutatóközpont |
273. | Tóth Zsófia | Ökológiai Kutatóközpont |
274. | Línzembold Csongor | Ökológiai Kutatóközpont |
275. | Barna Gyöngyi | Agrártudományi Kutatóközpont |
276. | Szabó Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
277. | Lados Gábor | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
278. | Szigeti Anna | Atommagkutató Intézet |
279. | Dr. Raátz Judit | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
280. | Kovács Ervin | Természettudományi Kutatóközpont |
281. | Somogyi Boglárka | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
282. | Horváth Géza | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
283. | K. Mikklós | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
284. | Egervári István | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
285. | Krekó Judit | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
286. | dr. Barna Imre Ferenc | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
287. | Bíró-Nagy András | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
288. | Székely Anna | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
289. | Tóth-Nyári Zalán | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
290. | Tamás Mónika | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
291. | Dr. Littvay Levente Viktor | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
292. | Németh Zoltán | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
293. | Fodor Pál | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
294. | Balázs Klára | Agrártudományi Kutatóközpont |
295. | Zsilák Borbála | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
296. | Blaskovics Ákos | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
297. | Marton Annamária | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
298. | Fóti Miklós | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
299. | Dr. Hunyadi Mátyás Dénes | Atommagkutató Intézet |
300. | Kovács Tamás György | Atommagkutató Intézet |
301. | Cseh József | Atommagkutató Intézet |
302. | Kajsza Gizella | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
303. | Dr. Benkó Zsolt | Atommagkutató Intézet |
304. | Dr. Kiss Gábor Gyula | Atommagkutató Intézet |
305. | Feng Kai | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
306. | Vékony Vilmos | Atommagkutató Intézet |
307. | Sváb Domonkos László | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
308. | Szmolka Annamária | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
309. | Silvia Szarková (Szarka Szilvia) | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
310. | Berényi Kitti Alexandra | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
311. | Kiss Katalin | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
312. | Vámos József | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
313. | Dr. Hakl József | Atommagkutató Intézet |
314. | Komlós Mariann | Ökológiai Kutatóközpont |
315. | Nemes Éva | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
316. | Sebőkné Nagy Krisztina | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
317. | Gölöncsér Flóra | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
318. | Kertész Zsófia | Atommagkutató Intézet |
319. | Szikszai Zita | Atommagkutató Intézet |
320. | Szénási Zoltán | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
321. | Makkiné Horváth Mónika | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
322. | Lévai Géza | Atommagkutató Intézet |
323. | Dr. Döncző Boglárka | Atommagkutató Intézet |
324. | Szombati Kristóf | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
325. | Szilágyi N. Zsuzsa | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
326. | Könczöl Miklós | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
327. | Dr. Vidovszky Márton Zoltán | Állatorvostudományi Kutatóintézet |
328. | Hrivnák Éva | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
329. | Dr. Szalai Sándor | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
330. | Török Edina | Ökológiai Kutatóközpont |
331. | Domokos Mariann | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
332. | Dr. Szalay Klára | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
333. | Dr. Szepesi János | Atommagkutató Intézet |
334. | Nagy Dorina | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
335. | Erdélyi Zsuzsa | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
336. | File Bálint | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
337. | Kis Zita | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
338. | Dr. Timár János | Atommagkutató Intézet |
339. | Kiss Loránd | Természettudományi Kutatóközpont |
340. | Gaál Eszter | Agrártudományi Kutatóközpont |
341. | Hamow Kamirán Áron | Agrártudományi Kutatóközpont |
342. | Ignácz Ádám | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
343. | Horváth Ádám | Agrártudományi Kutatóközpont |
344. | Bódi Andor | Agrártudományi Kutatóközpont |
345. | Hubainé Tóth Eszter | Agrártudományi Kutatóközpont |
346. | Csathó Péter | Agrártudományi Kutatóközpont |
347. | Varga Balázs | Agrártudományi Kutatóközpont |
348. | Csörgő Bálint | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
349. | Dr. Kruppa Klaudia | Agrártudományi Kutatóközpont |
350. | Szűcs-Vásárhelyi Nóra | Agrártudományi Kutatóközpont |
351. | Ragályi Péter | Agrártudományi Kutatóközpont |
352. | Juhász Péter | Agrártudományi Kutatóközpont |
353. | Héja László | Természettudományi Kutatóközpont |
354. | Matus Judit | Agrártudományi Kutatóközpont |
355. | Berki Judit Irén | Atommagkutató Intézet |
356. | Radnai Dániel Szabolcs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
357. | Ván Péter | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
358. | Málovics Andrea | Agrártudományi Kutatóközpont |
359. | Slachta Krisztina | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
360. | Bogár Ferenc | Támogatott Kutatócsoportok |
361. | Mezei Zsolt | Atommagkutató Intézet |
362. | Dr. Szabó Máté | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
363. | Horváth Zsófia | Ökológiai Kutatóközpont |
364. | Tóth Ákos | Atommagkutató Intézet |
365. | Kiss Hubert János | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
366. | Varga Júlia | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
367. | Radimszky László | Agrártudományi Kutatóközpont |
368. | Vonnák Dzsamila | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
369. | Dr. Császtvay Tünde | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
370. | Kincsesné Gyurkovics Judit | Agrártudományi Kutatóközpont |
371. | Szabó Éva | Ökológiai Kutatóközpont |
372. | Herczeg Gábor | Támogatott Kutatócsoportok |
373. | Horváth Gergely Krisztián | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
374. | Padisák Judit | Támogatott Kutatócsoportok |
375. | Horváth Gergely | Támogatott Kutatócsoportok |
376. | Kozma Ferenc Sándor | Támogatott Kutatócsoportok |
377. | Soós Vilmos | Agrártudományi Kutatóközpont |
378. | Horváth Roland | Támogatott Kutatócsoportok |
379. | Benkő Zoltán | Támogatott Kutatócsoportok |
380. | Velencei Anna | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
381. | Horváth Viola | Támogatott Kutatócsoportok |
382. | Liker András | Támogatott Kutatócsoportok |
383. | Seress Gábor | Támogatott Kutatócsoportok |
384. | Farkas Eszter | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
385. | Dr. Abriha-Molnár Vanda Éva | Támogatott Kutatócsoportok |
386. | Kovács Bálint | Természettudományi Kutatóközpont |
387. | Sipos Bianka | Támogatott Kutatócsoportok |
388. | Prof. Dr. Szatmári István | Támogatott Kutatócsoportok |
389. | Barta Karola Anna | Támogatott Kutatócsoportok |
390. | C. Tóth Norbert | Támogatott Kutatócsoportok |
391. | Kiss Krisztina | Támogatott Kutatócsoportok |
392. | Uray Katalin | Támogatott Kutatócsoportok |
393. | Dr. Sycheva Anna | Támogatott Kutatócsoportok |
394. | Nyulászi László | Támogatott Kutatócsoportok |
395. | Havasi Katalin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
396. | Korondi Ágnes | Támogatott Kutatócsoportok |
397. | Dr. Dókus Endre Levente | Támogatott Kutatócsoportok |
398. | Szabó Anita | Agrártudományi Kutatóközpont |
399. | Le Minh Tam | Természettudományi Kutatóközpont |
400. | Dr. Roósz András | Támogatott Kutatócsoportok |
401. | Dr. Nagy Erzsébet | Támogatott Kutatócsoportok |
402. | Molnár Cecília Sarolta | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
403. | Dr. Sidló Csaba István | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
404. | Dr. Sályi Zsolt | Támogatott Kutatócsoportok |
405. | Kissné Dr Svéda Mária | Támogatott Kutatócsoportok |
406. | Kovács Éva | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
407. | Dr. Benke Márton | Támogatott Kutatócsoportok |
408. | Kovács Zsófia | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
409. | Bodnárné Nyári Napsugár | Támogatott Kutatócsoportok |
410. | Veres Judit | Támogatott Kutatócsoportok |
411. | Dr. Veres Zsolt | Támogatott Kutatócsoportok |
412. | Dr. Mészáros-Molnár Kinga | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
413. | Földi Csenge | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
414. | Dr. Kereszt Attila | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
415. | Sajben Csilla | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
416. | Horváth Olimpia | Támogatott Kutatócsoportok |
417. | Zsoldos Attila | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
418. | Karacs Gábor | Támogatott Kutatócsoportok |
419. | Dr Pirity Melinda | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
420. | Nagy-Kócsák Éva | Támogatott Kutatócsoportok |
421. | Dr. Szőllősi György | Támogatott Kutatócsoportok |
422. | Fodor Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
423. | Borics Gábor | Ökológiai Kutatóközpont |
424. | Felhősi Ilona | Természettudományi Kutatóközpont |
425. | Dr. Draskóczy Eszter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
426. | Stark Tamás | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
427. | Kiss Gergely | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
428. | Kristóf Luca | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
429. | Gál Péter | Természettudományi Kutatóközpont |
430. | Somogyvári Virág | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
431. | Csongorádi Melinda | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
432. | Csörsz Rumen István | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
433. | Mátyás-Rausch Petra | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
434. | Harangi Viktor | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
435. | Makrai Márton | Természettudományi Kutatóközpont |
436. | Major Ágnes | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
437. | Benedek István | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
438. | Tátrai Patrik | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
439. | Mészáros Csaba | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
440. | Kisfalusi Dorottya | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
441. | Kern Zoltán | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
442. | Gugora Ariana | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
443. | Tóth Ferenc | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
444. | Dr. Marton Gábor | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
445. | Fernley John | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
446. | Megyes Melinda | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
447. | Schmidt-Schweizer Andreas Stephan | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
448. | Varga Szabolcs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
449. | Békéssy Lili Veronika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
450. | Markó Veronika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
451. | Dr. Sály Péter | Ökológiai Kutatóközpont |
452. | Kozma Kata | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
453. | Váradiné Hirmondó Rita | Természettudományi Kutatóközpont |
454. | Bozó Péter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
455. | Csák Lilla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
456. | Soukup LAjos | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
457. | Török Zsuzsa | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
458. | Hényel-Király Csilla | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
459. | Szabados Bettina | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
460. | Borbély Sándor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
461. | Mészáros Nóra | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
462. | Dr. Mihalovits Levente Márk | Természettudományi Kutatóközpont |
463. | Gintner Sarolt Kinga | Természettudományi Kutatóközpont |
464. | Egedy Tamás | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
465. | Szakáts Róbert | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
466. | Takács Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
467. | Blázsik L. Zoltán | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
468. | Szőts-Rajkó Kinga | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
469. | Tóth Gergely | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
470. | Plesz Bendegúz | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
471. | Káli Anita | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
472. | Kővári Lili | Természettudományi Kutatóközpont |
473. | Büky Virág | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
474. | Kovács Janka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
475. | Sipos Péter | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
476. | Bakó Júlia | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
477. | dr. Timár Balázs | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
478. | Ruszinkó Miklós | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
479. | Vida Krisztián | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
480. | Seben Laura | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
481. | London-Kozma Eszter | Természettudományi Kutatóközpont |
482. | Dr. Sódor Ádám | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
483. | Mende Balázs Gusztáv | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
484. | Nagy Boglárka | Természettudományi Kutatóközpont |
485. | Langó-Tóth Ágnes | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
486. | Varga Zsóka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
487. | Szilágyi Emőke Rita | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
488. | Vizi Balázs | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
489. | Dömötör Éva | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
490. | Del Viscio Tiziana | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
491. | Dr. Karsai Márton | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
492. | Békés Enikő | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
493. | Völgyesi Orsolya | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
494. | Kovács Fanni | Természettudományi Kutatóközpont |
495. | Tantos Ágnes | Természettudományi Kutatóközpont |
496. | Gusztin Rudolf | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
497. | Marchut Réka | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
498. | Ember Orsolya | Természettudományi Kutatóközpont |
499. | Petz Gabriella | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
500. | Perpék Éva | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
501. | Vörös Dániel | Ökológiai Kutatóközpont |
502. | Vigvári András | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
503. | Gilányi Gabriella | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
504. | Pulay Gergely | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
505. | Péterfi Bence | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
506. | Szikra Ágnes | Természettudományi Kutatóközpont |
507. | Takács Judit | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
508. | Hernády Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
509. | Holka Szilárd | Természettudományi Kutatóközpont |
510. | Újvári Gábor | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
511. | Nagy Katalin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
512. | Dr. Lengyel Attila | Ökológiai Kutatóközpont |
513. | Novák Julianna | Természettudományi Kutatóközpont |
514. | Mihály Melinda | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
515. | Weiner Csaba | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
516. | Szőke Alexandra | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
517. | Héra Gábor | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
518. | Ekrik Ákos | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
519. | Hudecz Andrea | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
520. | Tóth G. Csaba | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
521. | Gábriel Dóra | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
522. | Virág Csilla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
523. | Bálint Máté Miklós | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
524. | Virág Tünde | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
525. | Dr. Szulovszky János | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
526. | Dunajeva Jekatyerina | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
527. | Tamás Máté | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
528. | Szabó Bálint | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
529. | Turbucz Dávid | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
530. | Rásonyi Miklós | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
531. | Bencze Mátyás | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
532. | Czifráné Kreisz Mária | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
533. | Bondea Vivien | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
534. | Patkós Balázs | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
535. | Hörcher Ferenc | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
536. | Dr. Lázár Katalin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
537. | Bugyi Fanni | Természettudományi Kutatóközpont |
538. | Tuza Benedek | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
539. | Stankovits József | Természettudományi Kutatóközpont |
540. | Bardi Erzsébet | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
541. | Gál Erika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
542. | Rezi Levente | Természettudományi Kutatóközpont |
543. | Demeter Gitta | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
544. | Szalavetz Andrea | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
545. | Horváth Csenge Veronika | Ökológiai Kutatóközpont |
546. | Márki László | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
547. | Sternád Vilmos | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
548. | Kuffart Hajnalka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
549. | Kovács Mariann | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
550. | Páger Balázs | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
551. | Dr. Tóth Zsombor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
552. | Fórizs Gergely | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
553. | Újváriné Dr. Tüskés Anna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
554. | Molnár Tibor Ákos | Természettudományi Kutatóközpont |
555. | Bunth Gergely | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
556. | Mészáros Klaudia Csilla | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
557. | Váradi Monika Mária | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
558. | Regaly Zsolt | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
559. | Varjú Viktor | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
560. | Lantos Edit PhD | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
561. | Újlaki-Nagy Réka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
562. | Ujlaki Anna | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
563. | Nyitrainé Győri Edit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
564. | Kovács Katalin | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
565. | Pálné Kovács Ilona | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
566. | Gerbner Dániel | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
567. | Körmendi Petra | Természettudományi Kutatóközpont |
568. | Jakobs Lilla | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
569. | Filep Tibor | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
570. | Kővári Zsolt | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
571. | Varga József | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
572. | Dr. Kardos Julianna | Természettudományi Kutatóközpont |
573. | Lakócai Csaba | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
574. | Székács Miklós | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
575. | Szegedi Ágnes | Természettudományi Kutatóközpont |
576. | Garai-Dóczi Melinda | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
577. | Ónodi Gábor | Ökológiai Kutatóközpont |
578. | Tóth Erika | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
579. | Naszódi Márton | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
580. | Muntagné Tabajd Zsuzsanna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
581. | Oravecz Orsolya | Természettudományi Kutatóközpont |
582. | Csikós Nóra | Természettudományi Kutatóközpont |
583. | Úri Róbert | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
584. | Bálint Éva | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
585. | Incze Dorottya | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
586. | Kovács László | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
587. | Zsignár-Nagy Barnabás | Természettudományi Kutatóközpont |
588. | Hidas András | Ökológiai Kutatóközpont |
589. | Pánczél László | Természettudományi Kutatóközpont |
590. | Csordás Dániel | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
591. | Csáky Veronika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
592. | Sinka-Grósz Zsuzsanna | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
593. | Ócsainé Moldován Éva | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
594. | Dalos Anna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
595. | Bartha Ákos | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
596. | Szepeshelyi Krisztina | Természettudományi Kutatóközpont |
597. | Magyar Csaba | Természettudományi Kutatóközpont |
598. | Harmati-Pap Veronika | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
599. | Herke Boglárka | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
600. | Pálfi Henriett | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
601. | Dóbék Ágnes | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
602. | Huhák Heléna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
603. | Sz. Kristóf Ildikó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
604. | Földes Györgyi | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
605. | Kramarics Szandra | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
606. | Dr. Szénási Tibor | Természettudományi Kutatóközpont |
607. | Homolya László | Természettudományi Kutatóközpont |
608. | Dr. Brauer-Benke József | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
609. | Csonka Anna Cseperke | Ökológiai Kutatóközpont |
610. | Szilágyi Levente | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
611. | Biczók Zsuzsanna | Természettudományi Kutatóközpont |
612. | Cieger András | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
613. | Rácz Piroska | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
614. | Egyed-Gergely Júlia | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
615. | Katona Noémi | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
616. | Huszár Ákos | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
617. | Sass Bálint | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
618. | Bánffy Eszter (MTA doktora) | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
619. | Bodor Ákos | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
620. | Scheuring István | Ökológiai Kutatóközpont |
621. | Rékasi János | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
622. | Sebestyén Annamária | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
623. | Dobos Balázs | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
624. | Magyar Péter | Természettudományi Kutatóközpont |
625. | Tálas Emília | Természettudományi Kutatóközpont |
626. | Varga Kinga | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
627. | Janky Béla | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
628. | Ujházy Noémi | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
629. | Bródy Luca Sára | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
630. | Tinya Flóra | Ökológiai Kutatóközpont |
631. | Könnyű Balázs | Ökológiai Kutatóközpont |
632. | Lipták Dániel | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
633. | Mohai Miklós Péter | Természettudományi Kutatóközpont |
634. | Balogh Lídia | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
635. | Garai-Édler Eszter | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
636. | Németh Krisztina | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
637. | Hegedüs Márk | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
638. | Pámer Zoltán | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
639. | Nemesi Zsófia | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
640. | Hajdu Tamás | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
641. | Brucker Balázs | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
642. | Sági Gábor | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
643. | Wutzel Eszter Emília | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
644. | Sziklai Sára Bíbor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
645. | Németh Péter | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
646. | Kandrács Ágnes | Természettudományi Kutatóközpont |
647. | Meiszter Enikő | Természettudományi Kutatóközpont |
648. | London Gábor | Természettudományi Kutatóközpont |
649. | Pálosfalvi Tamás | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
650. | Párisné dr Kocsis Andrea | Természettudományi Kutatóközpont |
651. | Csizmadia Csabáné | Természettudományi Kutatóközpont |
652. | Baranyai Nóra | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
653. | Erdős László | Ökológiai Kutatóközpont |
654. | Keller Judit | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
655. | Dr. Sebestyén Zoltán | Természettudományi Kutatóközpont |
656. | Hézser Judit Amália | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
657. | Czirok István Sándor | Természettudományi Kutatóközpont |
658. | Puskás Fanni | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
659. | Novákné Czégény Zsuzsanna | Természettudományi Kutatóközpont |
660. | Kovács Éva | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
661. | Szatmári Áron | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
662. | Somorjai-Pellet Kinga | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
663. | Juhász Katalin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
664. | Lakatos Tamás | Ökológiai Kutatóközpont |
665. | Szilágyi Adrienn | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
666. | Kaczmarczyk Adrienne | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
667. | Czelnai Levente | Agrártudományi Kutatóközpont |
668. | Dr. Szili Kovács Tibor | Agrártudományi Kutatóközpont |
669. | Villányi Ilona | Agrártudományi Kutatóközpont |
670. | Varga Sámuel | Természettudományi Kutatóközpont |
671. | Horn Dániel | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
672. | Pirkó Béla | Agrártudományi Kutatóközpont |
673. | Szabó Brigitta | Agrártudományi Kutatóközpont |
674. | Péter Márton | Természettudományi Kutatóközpont |
675. | Pintz János | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
676. | Koloh Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
677. | Vass Csaba | Agrártudományi Kutatóközpont |
678. | Gibárti Sára | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
679. | László Szabolcs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
680. | Gróf Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
681. | Fecske Dóra | Természettudományi Kutatóközpont |
682. | Fónagy Adrien | Agrártudományi Kutatóközpont |
683. | Illéssy Miklós | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
684. | Fiáth Richárd | Természettudományi Kutatóközpont |
685. | Juhász Eszter | Természettudományi Kutatóközpont |
686. | Juhász András | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
687. | Balbisi Mirjam | Természettudományi Kutatóközpont |
688. | Pápai Imre | Természettudományi Kutatóközpont |
689. | Kocsis Ágnes | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
690. | Dévény Zoltán | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
691. | dr. Varga Sándor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
692. | Gerő Márton | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
693. | Megyesi Gergely Boldizsár | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
694. | Bókony Veronika | Agrártudományi Kutatóközpont |
695. | Erőss Ágnes | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
696. | Borbély Noémi | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
697. | Laskai Anna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
698. | Halm Tamás | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
699. | Vámos Péter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
700. | Aszalós Réka | Ökológiai Kutatóközpont |
701. | Horváth György | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
702. | Bán Kitti | Természettudományi Kutatóközpont |
703. | Nagyné Dr. Bereczki Laura | Természettudományi Kutatóközpont |
704. | Elekes Zoltán | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
705. | Lányi Eszter | Természettudományi Kutatóközpont |
706. | Gedeon Csongor | Agrártudományi Kutatóközpont |
707. | Vajda Kata | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
708. | Harcos Gergely | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
709. | Bartók István | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
710. | Gyáni Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
711. | Bene Márton | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
712. | Nickel Vira Réka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
713. | Benő András | Agrártudományi Kutatóközpont |
714. | Laczka Csilla | Természettudományi Kutatóközpont |
715. | Csurgó Bernadett | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
716. | Gerber Dániel | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
717. | Rebrus Péter | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
718. | Peragovics Tamás | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
719. | Zaválnij Bogdán | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
720. | Horváth Friderika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
721. | Halász Péter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
722. | Nagy Kornél István PhD | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
723. | Havas Attila | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
724. | Dr. Batáry Péter | Ökológiai Kutatóközpont |
725. | Eszik Veronika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
726. | Horváth-Márjánovics Diána | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
727. | Dr. Turai Tünde | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
728. | Konrád Miklós | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
729. | Sarankó Márta | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
730. | Barany Imre | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
731. | Juhász István | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
732. | Hernádi Hilda | Agrártudományi Kutatóközpont |
733. | Nagy Gábor | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
734. | Melis Eszter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
735. | Korom Eszter | Ökológiai Kutatóközpont |
736. | Ligeti Anna Sára | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
737. | Viczián Orsolya | Agrártudományi Kutatóközpont |
738. | Kopasz Marianna | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
739. | Bara Péter Tamás | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
740. | Gárdos Judit | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
741. | Kalóczkai Ágnes | Ökológiai Kutatóközpont |
742. | Zsibók Zsuzsanna | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
743. | Barta Barbara | Ökológiai Kutatóközpont |
744. | Cselényi Zsuzsanna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
745. | Kerékfy Márton | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
746. | Pais Judit | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
747. | Óvári Ágnes | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
748. | Balogh Péter | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
749. | Patkós Veronika | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
750. | Szilágyi András | Természettudományi Kutatóközpont |
751. | Fehér Katalin | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
752. | Gilyén András | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
753. | Ördög Virág Ildikó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
754. | Kovács András | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
755. | Váradi György | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
756. | Béres Luca | Természettudományi Kutatóközpont |
757. | Daruka Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
758. | Nagy Erika | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
759. | Czifra Domonkos | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
760. | Vásárhelyi Zsóka | Ökológiai Kutatóközpont |
761. | Bocsik Balázs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
762. | Vass-Meyndt Szilvia | Agrártudományi Kutatóközpont |
763. | Szőke Márton Péter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
764. | Soltész-Katona Eszter | Természettudományi Kutatóközpont |
765. | Masek Zsófia | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
766. | Magdalena Garbacik-Balakowicz | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
767. | Szabó Ferenc János | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
768. | Németh Zsombor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
769. | Rédey-Keresztény János | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
770. | Geambasu Réka | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
771. | Dr. Mester Béla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
772. | Miátovics Csilla | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
773. | Kónya István | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
774. | Virosztek Dániel | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
775. | Szeifert Bea | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
776. | Benedek Zsófia | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
777. | Zsigmondné Balázs Ildikó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
778. | Csóka Péter | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
779. | Károlyi Róbert | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
780. | Bárdits Anna | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
781. | Medve-Bálint Gergő | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
782. | Hegedüs Béla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
783. | Csaplár-Degovics Krisztián | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
784. | Jakab Kristóf | Természettudományi Kutatóközpont |
785. | Sándor András | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
786. | Nagy Zsolt | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
787. | Jakab Dorottya | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
788. | Kocsis Gabriella | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
789. | Anas Semghouli | Természettudományi Kutatóközpont |
790. | Csercsik Dávid | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
791. | Mády Katalin | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
792. | Frey Sándor | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
793. | Tóth István János | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
794. | Sipos Mária | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
795. | Timár Dávid | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
796. | Dr. Szitár Katalin | Ökológiai Kutatóközpont |
797. | Georgieva Ekaterina | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
798. | Asztalos Erika | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
799. | Neubrandt István Martin | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
800. | Borbás Benjámin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
801. | Bíró Anikó | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
802. | Falvayné Molnár Mónika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
803. | Adamik Béla | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
804. | Lakatos Péter | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
805. | Kohári Anna | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
806. | Opauszki Hanna | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
807. | Kun Gábor | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
808. | Horváth Brigitta | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
809. | Molnár György | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
810. | Zsömbörgi Bernadett | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
811. | Ádám Adrienn | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
812. | Lengyel Balázs | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
813. | Vizinger Zsolt | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
814. | Gál Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
815. | Szabó Györgyné | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
816. | Kutnyánszky Anikó | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
817. | Oszlányi Gábor | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
818. | Fejes László | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
819. | Simonovits Miklos | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
820. | Szabó Dániel | Természettudományi Kutatóközpont |
821. | Orgován Zoltán | Természettudományi Kutatóközpont |
822. | Nyiri Júlia | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
823. | Nagy Kinga | Természettudományi Kutatóközpont |
824. | Salamon Péter | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
825. | Finta István | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
826. | Dr. Szilágyi Bence | Természettudományi Kutatóközpont |
827. | Pápai Mátyás | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
828. | Anda Gábor | Energiatudományi Kutatóközpont |
829. | Dr. Bokor Mónika | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
830. | Dr. Szabó Beáta | Ökológiai Kutatóközpont |
831. | Nagy Zoltán | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
832. | Rátkai László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
833. | Harsányi Ildikó | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
834. | Dr. Fedeles-Czeferner Dóra | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
835. | Dr. Földes István | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
836. | Dr. Novák Tibor Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
837. | Szilasné Jósva Júlia Katalin | Agrártudományi Kutatóközpont |
838. | Barta Dániel | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
839. | Tegze Miklós | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
840. | Ábrányi-Balogh Péter | Természettudományi Kutatóközpont |
841. | Piross Imre Sándor | Ökológiai Kutatóközpont |
842. | Ispán Ágota Lídia | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
843. | Hoyk Edit | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
844. | Balázs Ákos Miklós | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
845. | Muth Dániel | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
846. | Czene Szabolcs | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
847. | Hajnal Márton | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
848. | Schlotter Ildikó | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
849. | Kováts Éva | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
850. | Szita Éva | Agrártudományi Kutatóközpont |
851. | Németh Zoltán | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
852. | Keszegh Balázs | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
853. | Egyed Ildikó | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
854. | Bajusz Dávid | Természettudományi Kutatóközpont |
855. | Verle Ilona | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
856. | Bíró László | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
857. | Szőkéné Szegedi Ilona | Agrártudományi Kutatóközpont |
858. | Kenesei István | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
859. | Hajdu Csaba | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
860. | Bencédi Gyula | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
861. | dr. Kiss Tamás | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
862. | Ilyés Virág | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
863. | Kőrösi-Szabó Péter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
864. | Molnár Dániel | Természettudományi Kutatóközpont |
865. | Rohonczi Józsefné | Agrártudományi Kutatóközpont |
866. | Vadas Sándorné | Agrártudományi Kutatóközpont |
867. | Dudásné Tóth Izabella | Agrártudományi Kutatóközpont |
868. | Négyessy László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
869. | Tomcsik Adrienn | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
870. | Tőke Orsolya | Természettudományi Kutatóközpont |
871. | Heltai Botond István | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
872. | Ferenczi Gergő | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
873. | Holb Éva | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
874. | Laskai Csilla | Ökológiai Kutatóközpont |
875. | Nyírő Zsanna | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
876. | Neumann Eszter | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
877. | Gulyás Gergely | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
878. | Dr. Sziklai Balázs | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
879. | Nagy Dénes Lajos | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
880. | Dr. Facskó Gábor István | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
881. | Dr. Kovács Péter | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
882. | Mayer Balázs | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
883. | Szabó Réka | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
884. | Kamarás Katalin | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
885. | Frenkel Péter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
886. | Hajdú István | Természettudományi Kutatóközpont |
887. | May Nóra | Természettudományi Kutatóközpont |
888. | Szakonyi Erzsébet | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
889. | Dr. Wolf György | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
890. | Dr. Váry Miklós | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
891. | Hámori Ágnes | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
892. | Horváti Kata | Természettudományi Kutatóközpont |
893. | Bakró-Nagy Marianne | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
894. | Rákai Orsolya | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
895. | Penc Karlo | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
896. | Márton Zsuzsanna | Ökológiai Kutatóközpont |
897. | Lubics Attila | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
898. | Fekete Erzsébet | Természettudományi Kutatóközpont |
899. | Kerekes Lili | Természettudományi Kutatóközpont |
900. | Vincze Andrea | Természettudományi Kutatóközpont |
901. | Hegedűs Lászlóné | Természettudományi Kutatóközpont |
902. | Simény Beáta | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
903. | Erdélyi-Molnár Klára | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
904. | Németh Brigitta | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
905. | Kele Péter | Természettudományi Kutatóközpont |
906. | Bednárik János | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
907. | Bakó Imre | Természettudományi Kutatóközpont |
908. | Oravecz Viktória | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
909. | Gyenis Balázs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
910. | Hangai Attila | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
911. | Boka László | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
912. | Balogh Margit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
913. | Dr. Bakó Tamás | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
914. | Somogyi Mónika | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
915. | Gregor Katalin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
916. | Svindt Veronika | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
917. | Varga Viktória Borbála | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
918. | Kopena Renáta | Ökológiai Kutatóközpont |
919. | Tóth Ágnes | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
920. | Dr. Bíró Gábor István | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
921. | Karakas Alexandra | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
922. | Gárdai Kinga | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
923. | Kőnig Bálint | Természettudományi Kutatóközpont |
924. | Nádai Zsófia Csilla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
925. | Zatykó Csilla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
926. | Kurbucz Marcell | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
927. | Bognár Szabina | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
928. | Csizmadia Petra | Természettudományi Kutatóközpont |
929. | Erdős Péter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
930. | Gengeliczky Atina | Ökológiai Kutatóközpont |
931. | Vereckei András | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
932. | Krausz Sarah | Természettudományi Kutatóközpont |
933. | Chronowski Nóra | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
934. | Deczki Sarolta | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
935. | Olt Gergely | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
936. | Harsányi Antal | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
937. | Szilágyi Zsolt | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
938. | Dr. Hencz Mátyás | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
939. | Horel Ágota | Agrártudományi Kutatóközpont |
940. | Bánhidi-Madaras Szilvia | Természettudományi Kutatóközpont |
941. | Kiss Viktória | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
942. | Vertesi Peter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
943. | Szinger-Szilágyi Veronika | Energiatudományi Kutatóközpont |
944. | Bajnok Katalin | Energiatudományi Kutatóközpont |
945. | Pajkossy Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
946. | Fülöp Krisztina | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
947. | Papp Gábor | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
948. | Czanik Csenge | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
949. | Gyenese Ilona | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
950. | Dr. Éva Csaba | Agrártudományi Kutatóközpont |
951. | Tompos András | Természettudományi Kutatóközpont |
952. | Zakariás Ildikó | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
953. | Tapolczai Kálmán | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
954. | Pálinkás József | Atommagkutató Intézet |
955. | Dr. Barta Veronika | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
956. | Kondor Zsuzsanna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
957. | Maróti Boglárka | Energiatudományi Kutatóközpont |
958. | Kovai Cecília | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
959. | Timár Judit | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
960. | dr. Csikor Ferenc | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
961. | Kuslits Lukács Benedek | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
962. | Balla Györgyi | Természettudományi Kutatóközpont |
963. | Szabó Attila | Ökológiai Kutatóközpont |
964. | Koczor-Bagarus Anita | Agrártudományi Kutatóközpont |
965. | Gyarmathy Éva | Természettudományi Kutatóközpont |
966. | Kas Bence | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
967. | Fülöp Márta | Természettudományi Kutatóközpont |
968. | Lőrincz Viktor Olivér | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
969. | Varga Dániel | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
970. | Sági Ágnes | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
971. | Kőhalmi Fruzsina | Ökológiai Kutatóközpont |
972. | Trif László | Természettudományi Kutatóközpont |
973. | Világos Blanka | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
974. | Korányi Dávid | Ökológiai Kutatóközpont |
975. | Csecserits Amikó | Ökológiai Kutatóközpont |
976. | Somogyi Szilvia | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
977. | Kovács Dániel Attila | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
978. | Horváthné Ács Kató | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
979. | Tardos Gábor | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
980. | Pyber László | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
981. | Kasztovszky Zsolt | Energiatudományi Kutatóközpont |
982. | Békési Eszter | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
983. | Maga Balázs | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
984. | Szabó Beáta | Természettudományi Kutatóközpont |
985. | Csókás Dániel | Természettudományi Kutatóközpont |
986. | Dr. Orosz Ferenc | Természettudományi Kutatóközpont |
987. | Li Huan | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
988. | Dr. Mészáros Boglárka | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
989. | Krassován Krisztina | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
990. | Gál Blanka Alexandra | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
991. | dr. Horváth Hajnalka | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
992. | Szabó Gyöngyi | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
993. | Bánó Bálint | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
994. | Rácz Melinda | Természettudományi Kutatóközpont |
995. | Preiszner Bálint | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
996. | Dr. Lemperger István | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
997. | Csurilla Gergely | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
998. | Szűcs Levente | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
999. | Dr. Perkins Klaudia | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1000. | Tóth-Szabó Tímea | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1001. | Kovács Zsófia | Agrártudományi Kutatóközpont |
1002. | Burányi Máté | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1003. | Dr. Gribovszki Katalin Eszter | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1004. | Kis Mariann | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1005. | Dudás Ádám | Természettudományi Kutatóközpont |
1006. | Laborczi Annamária | Agrártudományi Kutatóközpont |
1007. | Dr. Czeglédi István | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1008. | Novák Zoltán | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1009. | Nemes Zsuzsanna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1010. | Feischmidt Margit | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1011. | Zsigmond Csilla | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1012. | Engel Botond | Természettudományi Kutatóközpont |
1013. | Biró Péter | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1014. | Takács János | Agrártudományi Kutatóközpont |
1015. | Tóth Viktor | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1016. | Bod Réka | Természettudományi Kutatóközpont |
1017. | Dr. Szabó-Molnár Éva | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1018. | Bartha Attila | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1019. | Temeleitner László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1020. | Tóthné Gulyás Tímea Magdolna | Agrártudományi Kutatóközpont |
1021. | Havasi Krisztina | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1022. | Fehér Péter Pál | Természettudományi Kutatóközpont |
1023. | Martinek Anikó | Agrártudományi Kutatóközpont |
1024. | Környei Zsuzsanna | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1025. | Gajduschek György | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1026. | Császár Eszter | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1027. | Bozsik István | Természettudományi Kutatóközpont |
1028. | Blazsek Martin | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1029. | Varga Viktor | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1030. | Balla Gyula | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1031. | Demeter Kornél | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1032. | Erdélyi Ferenc | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1033. | Vajda Róza | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1034. | Aliczki Manó | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1035. | Holderith Noemi | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1036. | Máté Zoltán | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1037. | Petrovszki Judit | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1038. | Timár Ádám | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1039. | Dr. Szabó Pál Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
1040. | Borhegyi Zsolt | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1041. | Dr. Sinkó Richárd | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1042. | Bárdos Dániel | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1043. | Földi Péter | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1044. | Király Bálint | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1045. | Lukács István Paul | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1046. | Lukács Anna | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1047. | dr. Balogh Magdolna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1048. | Gál Gergő | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1049. | Simon Janka | Agrártudományi Kutatóközpont |
1050. | Nonn Melinda | Természettudományi Kutatóközpont |
1051. | Mikos Éva | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1052. | Orosz Áron | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1053. | Lyakhova Victoria | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1054. | Farkas Gábor | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1055. | Tod Pál | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1056. | Bernát Gábor | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1057. | Dr. Marótiné Kiszely Márta | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1058. | Papp-Balogh Andrea | Természettudományi Kutatóközpont |
1059. | Szabó Írisz | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1060. | Horváth Sándor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1061. | Klébert Szilvia | Természettudományi Kutatóközpont |
1062. | Lakatos Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1063. | Vizi Péter Márk | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1064. | Specziár András | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1065. | Bürgés József | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1066. | Berkes Tamás | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1067. | Dr. Donkó Zoltán | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1068. | Csóka Endre | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1069. | Nagy Dániel | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1070. | Bozsó István | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1071. | Gaál Zsófia Anna | Természettudományi Kutatóközpont |
1072. | Csákó Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1073. | Hámori Nagy Zsuzsanna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1074. | Péter László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1075. | Seres Szabina Nikoletta | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1076. | Kondi Nikoletta | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1077. | Elekes Márton | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1078. | Révész Tamás | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1079. | Bubryák Orsolya | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1080. | Ricz Judit | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1081. | Lukács Áron | Ökológiai Kutatóközpont |
1082. | Csóka Győző | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1083. | Kubasch Alexander | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1084. | Kolossváry István | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1085. | Sali Attila | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1086. | Maróthy Róbert Dániel | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1087. | Kántor Izolda | Természettudományi Kutatóközpont |
1088. | Kroó András | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1089. | Sánta Sára | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1090. | Artner Annamária | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1091. | Szabó András Péter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1092. | Tóth Judit | Természettudományi Kutatóközpont |
1093. | Papp Júlia | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1094. | Scheibner Tamás | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1095. | Gábris Aurél | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1096. | Lővei Pál | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1097. | Papp Gábor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1098. | Dr. Svigruha Réka | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1099. | Vajda-Kiss Olga | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1100. | Csukás Károly | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1101. | Máté László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1102. | Kovács László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1103. | Dr. Apáti Ágota | Természettudományi Kutatóközpont |
1104. | Horváth Dezső | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1105. | Demeter Gabor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1106. | Mergenthaler Emese | Agrártudományi Kutatóközpont |
1107. | Forrai Botond | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1108. | Vértesi Róbert | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1109. | Máté Mihály | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1110. | Toth Katalin | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1111. | Horváth Richárd | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1112. | Zimborás Zoltán | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1113. | Huszár József | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1114. | May Zoltán | Természettudományi Kutatóközpont |
1115. | Dr. habil. Türk Attila | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1116. | Kiss László Ferenc | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1117. | Kuntz Nóra | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1118. | Buzás Attila | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1119. | Solymos Adrián | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1120. | Sárközi Ildikó Gyöngyvér | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1121. | Faragó Dávid | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1122. | Hangos Katalin | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1123. | Vankó György | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1124. | Nagy Tibor | Természettudományi Kutatóközpont |
1125. | Sütő András | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1126. | Beke Dávid | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1127. | Kató István | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1128. | Hévizi Ottó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1129. | Számel Kata | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1130. | Tagai Gergely | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1131. | Hönich Heléna | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1132. | Sárközi Andrea Bernadett | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1133. | Tóth Gergő | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1134. | Stippinger Marcell | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1135. | Hegedüs István | Természettudományi Kutatóközpont |
1136. | Friedery Réka | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1137. | Tóth László Márton | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1138. | Szabó John | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1139. | Oborni Teréz | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1140. | Pozsár Krisztina | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1141. | Hites Sándor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1142. | Bortel Gábor | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1143. | Kovács Bianka Gina | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1144. | Dr. Kluge Gyula | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1145. | Alkéri Ferenc | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1146. | Barta Gábor | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1147. | László Loretta | Természettudományi Kutatóközpont |
1148. | Layous Róbert | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1149. | Kalavszky Zsófia | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1150. | Boza István | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1151. | Schmal Dániel | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1152. | Nemes-Jakab Éva | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1153. | Ráth Balázs | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1154. | Varga Zoltán | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1155. | Szentesi Edit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1156. | Mikecz Dániel | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1157. | Dr. Uszkai Andrea | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1158. | Biczók László | Természettudományi Kutatóközpont |
1159. | Somogyvári Zoltán | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1160. | Csukovits Enikő | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1161. | Tringli István | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1162. | Pusztai Tamás | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1163. | Pirger Zsolt | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1164. | Pap Dániel | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1165. | Kappanyos András | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1166. | Szabó Dorottya | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1167. | Hegedüs Kristóf | Természettudományi Kutatóközpont |
1168. | Csontos Tamás | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1169. | Borgos Anna | Természettudományi Kutatóközpont |
1170. | Pitrik József | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1171. | Mikle György | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1172. | Móré Tünde | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1173. | Tanka Tibor | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1174. | Szalay Szilárd, PhD | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1175. | Balog Boldizsár Zsolt | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1176. | Kőrös Dorottya | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1177. | Nagy Péter | Természettudományi Kutatóközpont |
1178. | Vida Gyula | Agrártudományi Kutatóközpont |
1179. | Laczkó Gergely | Természettudományi Kutatóközpont |
1180. | Dr. Kiss Anita | Ökológiai Kutatóközpont |
1181. | Nagy Lóránt PhD | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1182. | Tömöry Miklós | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1183. | dr. Tolnai Zoltán János | Agrártudományi Kutatóközpont |
1184. | Fejérdy András | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1185. | Bór József | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1186. | Podhorányi Zsolt | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1187. | Sztankovits Gergely | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1188. | Weisz Boglárka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1189. | Dr. Dernovics Mihály | Agrártudományi Kutatóközpont |
1190. | Derzsi Aranka | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1191. | Madarász Ádám | Természettudományi Kutatóközpont |
1192. | Győri Erzsébet | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1193. | Pintér Csilla | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1194. | Székely Anna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1195. | Hettyey Attila | Agrártudományi Kutatóközpont |
1196. | Herner Sharma Himani | Agrártudományi Kutatóközpont |
1197. | Bujdosó László | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1198. | Bernáth László | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1199. | Szabolcsi Zsolt | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1200. | Kolok Balázs Csegő | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1201. | Lakatos Kinga Melinda | Természettudományi Kutatóközpont |
1202. | Gulyás Borbála | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1203. | Sudár Balázs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1204. | Rácz Balázs Viktor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1205. | Berki Márton | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1206. | Nagy Katalin | Agrártudományi Kutatóközpont |
1207. | Pesti Krisztina | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1208. | Martí Tibor | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1209. | Horváth Eszter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1210. | Dr. Kunfi Attila | Természettudományi Kutatóközpont |
1211. | Lelleiné Kovács Eszter | Ökológiai Kutatóközpont |
1212. | Gombos László | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1213. | Pancsa Rita Anna | Természettudományi Kutatóközpont |
1214. | Dr. Berzy Tamás | Agrártudományi Kutatóközpont |
1215. | Olasz András Miklós | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1216. | Kővári Réka | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1217. | Rakovics Zsófia | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1218. | Kacskovics Balázs | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1219. | Dr. Árva Diána | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1220. | Fiala-Butora János | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1221. | Horváth Csaba | Természettudományi Kutatóközpont |
1222. | Ablonczy Balázs | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1223. | Molnár László | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
1224. | Navin Kumar Dwivedi | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1225. | Sóvári Bence | Természettudományi Kutatóközpont |
1226. | Máté Zsuzsanna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1227. | László Péter | Agrártudományi Kutatóközpont |
1228. | Mészáros János | Agrártudományi Kutatóközpont |
1229. | Kolumbán József | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1230. | Messing Vera | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1231. | Berkes István | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1232. | Schefler Gergő | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1233. | Csepregi-Heilmann Eszter | Agrártudományi Kutatóközpont |
1234. | Pluhár Emese | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1235. | Kelemen Bettina | Agrártudományi Kutatóközpont |
1236. | Varga Eszter | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1237. | Ghosh Aritra | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1238. | Galambosi Péter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1239. | Skorka Renáta | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1240. | Dr. Horváth János György | Természettudományi Kutatóközpont |
1241. | Bombicz Petra | Természettudományi Kutatóközpont |
1242. | dr. Szilágyi Edit Olga | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1243. | Bojtár Márton | Természettudományi Kutatóközpont |
1244. | Jurkó Viktória | Agrártudományi Kutatóközpont |
1245. | Pabar Sándor | Agrártudományi Kutatóközpont |
1246. | Visy Beatrix | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1247. | Acsády Judit | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1248. | Papp Zsófia | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1249. | Gárdos Bálint | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1250. | Csata Zsombor | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1251. | Horváth Zita | Agrártudományi Kutatóközpont |
1252. | Kovácsné Báti Anikó | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1253. | Kiss Márta | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1254. | Tóth Bálint András | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1255. | Péczka Nikolett | Természettudományi Kutatóközpont |
1256. | Kulcsár Gabriella | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1257. | Kovács Szitkay Eszter | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1258. | Dr. Kecskés D. Gusztáv | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1259. | Gugán Katalin | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1260. | Róbert Péter | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1261. | Kőszeghy Lea | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1262. | Dr. Takács Virág | Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet |
1263. | Horváth Dzsenifer | Agrártudományi Kutatóközpont |
1264. | Illés Szabolcs Levente | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1265. | Kóczán Katalin Mária | Természettudományi Kutatóközpont |
1266. | Héberger Károly | Természettudományi Kutatóközpont |
1267. | Barbély Enikő | Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet |
1268. | Balázs Andrea | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1269. | Paksi Veronika Magdolna | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1270. | Klement Judit | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1271. | Szécsy Orsolya | Agrártudományi Kutatóközpont |
1272. | Dr. Pálffy Géza | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1273. | Hilbert Bálint | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1274. | Cserteg Tamás | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1275. | Románszki Loránd | Természettudományi Kutatóközpont |
1276. | Szakacs Gergely | Természettudományi Kutatóközpont |
1277. | Kotschy András | Természettudományi Kutatóközpont |
1278. | Hevesi István | Természettudományi Kutatóközpont |
1279. | Németh Kitti | Ökológiai Kutatóközpont |
1280. | Schád Éva | Természettudományi Kutatóközpont |
1281. | Dr. Végh Barbara Márta | Természettudományi Kutatóközpont |
1282. | Vargha Fruzsina Sára | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1283. | Kocsis Zsuzsanna | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1284. | Albitz Krisztián | Természettudományi Kutatóközpont |
1285. | Körösényi András | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1286. | Póti Ádám Levente | Természettudományi Kutatóközpont |
1287. | Apor Péter | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1288. | Bogáti Ildikó | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1289. | Fodor Gyula | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1290. | Topál József | Természettudományi Kutatóközpont |
1291. | Lipták Kata | Természettudományi Kutatóközpont |
1292. | Gerdán Csongor | Természettudományi Kutatóközpont |
1293. | Alexa Anita | Természettudományi Kutatóközpont |
1294. | Dr. Garab Győző | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1295. | Gervai Judit | Természettudományi Kutatóközpont |
1296. | Dr. Vizsnyiczai Gaszton Viktor | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1297. | Hamza Andrea | Természettudományi Kutatóközpont |
1298. | Dr. Glatz Ferenc Attila | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1299. | Dr. Imre Tímea | Természettudományi Kutatóközpont |
1300. | Radványi Patrik Tamás | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1301. | Kukucska Ákos | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1302. | Szakács Lili Kata | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1303. | Háy Borbála | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1304. | Jenei Sándor | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1305. | Dr. Daraba Andreea | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1306. | Jóvári Pál | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1307. | Ács Judit | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1308. | Tóth Péter | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1309. | Könyves Vera | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1310. | Pach Janos | Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet |
1311. | Dr. Bálint Balázs | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1312. | Szabó Péter | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1313. | Racskóné Dr. Domonkos Ildikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1314. | dr. Fehér Tamás | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1315. | Tóth Dániel | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1316. | Békés Csaba | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1317. | Chang Liu | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1318. | Tamási Tímea | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1319. | Ohnmacht Magdolna | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1320. | Takács Emma | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1321. | dr. Simon József | Természettudományi Kutatóközpont |
1322. | Silhavy Dániel | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1323. | Keresztes Attila | Természettudományi Kutatóközpont |
1324. | Kuna Gergely István | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1325. | Dr. Kozma-Bognárné Dr. Hajdu Anita | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1326. | Fábián Bence | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1327. | Hoyk Zsófia | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1328. | Dr. Czigler István | Természettudományi Kutatóközpont |
1329. | Dr. Földesy Péter | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1330. | Balla Annamária | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1331. | Turiák Lilla | Természettudományi Kutatóközpont |
1332. | Boros Vivien | Ökológiai Kutatóközpont |
1333. | Husz Ildikó | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1334. | Szatmári Eszter Zita | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1335. | Ökrös Zsuzsanna | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1336. | Fazekas K. Katalin | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1337. | Telbisz Ágnes Mária | Természettudományi Kutatóközpont |
1338. | Balogh Dániel | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1339. | Sipos-Szabó Levente | Természettudományi Kutatóközpont |
1340. | Holczbauer Tamás | Természettudományi Kutatóközpont |
1341. | Magyar Árpád | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
1342. | Hovári Miklós | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1343. | Novodárszki Gyula | Természettudományi Kutatóközpont |
1344. | Dávidházimé Magyar Beáta | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1345. | Kenesi Erzsébet | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1346. | Makra Máté | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1347. | Bergmann Júlia | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1348. | Szépvölgyi János | Természettudományi Kutatóközpont |
1349. | Lima Rui Dániel | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1350. | Lima Hilda Anikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1351. | Tóth-Deme Zsuzsanna | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1352. | Tóth Szilvia Zita | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1353. | Dénes Csaba Antal | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1354. | Barthos Róbert | Természettudományi Kutatóközpont |
1355. | Hámori György | Természettudományi Kutatóközpont |
1356. | Nagy Róza | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1357. | Abonyi Csilla | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1358. | Farkas Attila | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1359. | Dr. Szabó Anikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1360. | Kiss Edina | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1361. | Unk Ildikó | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1362. | Tóth Dávid | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1363. | Dobrovoczki Péter | Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet |
1364. | Dr. Patyi Gábor | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1365. | Király Márton | Energiatudományi Kutatóközpont |
1366. | Valuch Tibor | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1367. | Varga Bálint | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1368. | Kálmán Orsolya | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1369. | Dr. Barsi Boglárka | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1370. | Babai Dániel | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1371. | Orbán László | Támogatott Kutatócsoportok |
1372. | Lombos Orsolya | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1373. | Jólesz Zsófia | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1374. | László Zita | Balatoni Limnológiai Kutatóintézet |
1375. | Káli György | Energiatudományi Kutatóközpont |
1376. | Wilhelm Imola | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1377. | Dencső Márton | Agrártudományi Kutatóközpont |
1378. | Borsi Vera | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1379. | Jóna László | Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont |
1380. | Szádoczki Vera | Támogatott Kutatócsoportok |
1381. | Kisdi Klára | Támogatott Kutatócsoportok |
1382. | Rédei Tamás | Ökológiai Kutatóközpont |
1383. | Baranyai Eszter | Ökológiai Kutatóközpont |
1384. | Arany Ildikó | Ökológiai Kutatóközpont |
1385. | Bárány Tibor | Ökológiai Kutatóközpont |
1386. | Hartmann Bálint | Energiatudományi Kutatóközpont |
1387. | Kaló Péter | Szegedi Biológiai Kutatóközpont |
1388. | Ünnep Renáta | Energiatudományi Kutatóközpont |
1389. | Németh Katalin | Ökológiai Kutatóközpont |
1390. | Dr. John Gait | Energiatudományi Kutatóközpont |
1391. | Csernyák Hajnalka | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1392. | Kacskovics-Reményi Andrea | Nyelvtudományi Kutatóközpont |
1393. | Földvári Gábor | Ökológiai Kutatóközpont |
1394. | Faigel Gyula | Wigner Fizikai Kutatóközpont |
1395. | Bucsics Katalin | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1396. | Boza Gergely | Ökológiai Kutatóközpont |
1397. | Ábrahám Péter | Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont |
1398. | Fierpasz Ádám | Ökológiai Kutatóközpont |
1399. | Sinkovics Bálint | Energiatudományi Kutatóközpont |
1400. | Barancsuk Lilla | Energiatudományi Kutatóközpont |
1401. | Markó Márton | Energiatudományi Kutatóközpont |
1402. | Belgya Tamás | Energiatudományi Kutatóközpont |
1403. | Semegi Richárd | Energiatudományi Kutatóközpont |
1404. | Dr. Homlok Renáta | Energiatudományi Kutatóközpont |
1405. | Dr. Tegze Anna | Energiatudományi Kutatóközpont |
1406. | Kovács Krisztina | Energiatudományi Kutatóközpont |
1407. | Bencsura Ákos | Természettudományi Kutatóközpont |
1408. | Árendás Zsuzsanna | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1409. | Meiszterics Enikő | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1410. | Abonyi András | Ökológiai Kutatóközpont |
1411. | Szakáll Anna | Bölcsészettudományi Kutatóközpont |
1412. | Szikra Dorottya | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1413. | Polyák Gábor | Társadalomtudományi Kutatóközpont |
1414. | Varga Viktor | Energiatudományi Kutatóközpont |
1415. | Botka Bea | Energiatudományi Kutatóközpont |
1416. | Eötvös Csaba Béla | Támogatott Kutatócsoportok |
ATK TAKI és NÖVI dolgozóinak közös levele Dr. Gulyás Balázs HUN-REN elnök részére
Dr. Gulyás Balázs
HUN-REN Elnök
1052 Budapest, Piarista utca 4.
2024. február 28.
Tisztelt Elnök Úr!
A HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont két nagy múltú, nemzetközileg ismert és számontartott intézete (Növényvédelmi Intézet, Talajtani Intézet) régebbi hibás döntések és mulasztások eredményeként, példa nélküli helyzetbe került. A két intézet Herman Ottó úti kutatótömbjeit, amelyek már több mint 100 éve otthont adnak ezen szakterületek kutatásainak a „fejünk fölül” és tudtunk nélkül az egész teleppel együtt átadták a MATE-nek (2020. évi CXLII. törvény a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány létrehozásáról, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem működéséhez szükséges feltételek és forrás biztosításáról).
Az új tulajdonos ismert szándéka az egész ingatlan-együttes eladás útján történő értékesítése, ezért mindent megtesz a két intézet eltávolítása érdekében. A fenntartónak ilyen esetben kötelessége lenne egy másik, megfelelő méretű és műszaki színvonalú ingatlant biztosítani, ám a mi esetünkben ez nem így történik. Közös célunk az eddig elért tudományos eredmények, adatbázisok megőrzése, fenntartása és tovább fejlesztése, nemzetközi színvonalú kutatómunka végzése és innováció folytatása. Ehhez jelenleg a feltételek biztosítottak, azonban az új működési helyszínként szóba jöhető, eddig más célra használt ingatlanok mérete és leromlott állapota ezt nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben tennék lehetővé, előre vetítve a nagyfokú létszámcsökkenést és a tudományos színvonal esésének veszélyét. Úgy gondoljuk, hogy a fenntartó és az érintett intézetek érdeke is azt diktálja, hogy a kutatómunka zavartalanul folyhasson a jelenlegi telephelyeken mindaddig, amíg teljesen el nem készül az új telephely, ahol zökkenőmentesen lehet a tevékenységeket tovább folytatni.
A HUN-REN ATK (Agrártudományi Kutatóközpont) dolgozóiként a következő kérdésekkel fordulunk Önhöz – mint az intézményhálózat fenntartójához, irányítójához és működtetőjéhez:
- Mi indokolja azt, hogy a TAKI és NÖVI intézeteknek ki kell költözniük a Herman Ottó úti ingatlanból? Tudomásunk szerint a MATE-nak nincs jogalapja arra, hogy minket kiköltözésre kényszerítsen, semmilyen határozott idejű szerződés az ATK és a MATE között nem köttetett. Mint közfeladatot ellátó alapítványi fenntartású egyetem, a MATE felelősséggel tartozik a 2020-as törvény által a részére juttatott ingatlanokban működő közintézmények zavartalan működésének biztosításáért. Az évtizedek óta az ingatlanokban működő intézményektől méltányos kártalanítás és a működésükhöz létfontosságú ingatlanok biztosítása nélkül a költözés nem elvárható.
- A HUN-REN illetve korábban az ELKH miért nem járt el az általa irányított és fenntartott ATK érdekeit érvényesítve a Herman Ottó úti ingatlan ügyében a MATE-vel szemben? Folytatott-e tárgyalásokat a HUN-REN az intézetek helyben maradásának érdekében? Ha igen, és ezek eredménytelennek bizonyultak, terveznek-e jogi lépéseket tenni a MATE-val szemben?
- Mi indokolja azt, hogy a Herman Ottó úti ingatlanból gyorsított ütemben kell kiköltözniük az intézeteknek? Tudjuk, hogy a költözés és a felújítás költsége meg fogja haladni a közbeszerzési értékhatárt, így az erőltetett, gyorsított ütemi költözés során, amint elértük a közbeszerzési értékhatárt le kell állni, meg kell várni a még csak meg sem tervezett közbeszerzési eljárások lefolytatását. Ráadásul az irodai munka és a labormunka általában nem választható el élesen, így a több ütemben tervezett költözés során hosszabb leállásokkal kell számolni a kutatómunkában.
- Mi indokolja a NÖVI MTA tulajdonában lévő, Julianna majori telephelyének (1029 Budapest, Nagykovácsi út 26-30.) kiköltöztetését, figyelemmel arra, hogy nem tudunk semmilyen hivatalos szakvéleményről, amely ezt a lépést indokolná?
- Amennyiben az intézetek kiköltözése megtörténik, akkor a HUN-REN az ideiglenes elhelyezési helyszínen megszabott ingatlan bérleti díjjal megemelt összeget fog-e biztosítani az intézetek költségvetésében mindaddig, amíg meg nem épülnek a végleges elhelyezést szolgáló kutatótömbök?
Kérjük, hogy írásos válaszát szíveskedjen elküldeni a Kutatóközpont főigazgatójának, igazgatóinak és üzemi tanács elnökeinek és a TDDSZ elnökének, valamint kérjük, hogy egy fórum keretében ismertesse álláspontját a kutatóintézet dolgozóival a fenti kérdésekben.
Amíg a két kutatóhely számára a színvonalas kutatási tevékenység végzését lehetővé tévő ingatlanba történő áthelyezés kérdése az intézetek számára is megnyugtató módon le nem zárul, a költözés gyakorlati végrehajtásában való közreműködésünk nem várható el.
Tisztelettel,
A HUN-REN ATK TAKI és NÖVI dolgozói
A levél tartalmával írásos nyilatkozat formájában 102 számú dolgozó egyetértett.
A két intézetben dolgozók száma nagyjából: 166
Levelet kapják még:
HUN-REN Vezérigazgatója (Jakab Roland)
HUN-REN Irányító testület tagjai (Prof. Dr. Ádám Veronika, Prof. Dr. Bollobás Enikő, Prof. Dr. Charaf Hassan, Jakab Roland, Prof. Dr. Kovács Melinda Beatrix, Prof. Dr. Szabó Gábor, Prof. Dr. Szántó Zoltán Oszkár)
HUN-REN Tanácsadó Testület (Prof. Em. Alexander J.B. Zehnder, Prof. Nam-Joon Cho, Prof. Chantal Delsol, Prof. Steve Evans, David P. Goldman, Prof. Michael Kaschke, Prof. Lam Khin Yong, Prof. Módy István, Prof. Richard G. Pestell, Melanie Seymour)
Kontschán Jenő HUN-REN ATK főigazgató, és NÖVI igazgató
Pásztor László HUN-REN ATK TAKI igazgató
Fodor Nándor HUN-REN ATK MGI igazgató
ATK TAKI Üzemi Tanács
ATK NÖVI Üzemi Tanács
ATK MGI Üzemi Tanács
A TDDSZ és az ADF közös nyilatkozata a kutatóhálózat dolgozói körében végzett felmérésről
A Magyar Kutatási Hálózat (MKH) Titkársága 2023 novemberében értesítette a kutatóközpontokat a 2024-re várható költségvetési keretekről. A vágtató infláció kompenzálása helyett számos kutatóközpont drasztikus, 10 %-ot meghaladó forráscsökkenéssel szembesült. Ugyanekkor a kormány új törvényjavaslatot nyújtott be, ami a kutatóhálózat irányításának további központosítását célozta. Ezért a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (TDDSZ) és az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) november 23-án közös fórumot tartott, ahol az ott összegyűlt dolgozók nyilatkozatot fogadtak el. A nyilatkozatban foglalt követelésekről a kutatóhálózat dolgozói online szavazásban fejezték ki véleményüket.
Az online felmérésben 17 kutatóközpont és önálló intézet dolgozói vettek részt, akik a beérkezett válaszok szerint 837 igen, 8 nem arányban egyetértettek a követelésekkel. A szavazatok száma azt jelzi, hogy noha a felmérést nem sikerült a kutatóhálózat összes dolgozójához eljuttatni, a munkatársak tekintélyes hányada (a kutatói létszám mintegy harmada) szavazott, és a szavazók körében a követelések támogatottsága 99 % feletti.
A kutatóhálózat dolgozói ezek szerint látják mindazokat a tényezőket, amelyeket a kutatóhálózat irányítói leginkább a szőnyeg alá söpörnének. Nevezetesen, kiállnak a kutatóhálózat integritása, annak hosszú távon is kiszámítható és költségvetési szempontból stabil működtetése mellett, követelik a kutatóhálózat intézményeinek alapító okirataiban szereplő célokkal összhangban lévő, differenciált értékelési rendszerek alkalmazását az egyes tudományterületeken, és elvetik a szakmailag elfogadhatatlan innovációs hajszából fakadó durva beavatkozásokat.
A követelések között hangsúlyosan szerepel, hogy a kutatóhálózat sorsáról nem lehet felülről, íróasztal mellett dönteni a kutatók bevonása nélkül. Az MKH és jogelődjének vezetői egyetlen alkalommal sem vonták be a kutatóhálózat dolgozóit a döntési folyamatokba, illetve a kutatóközpontok szervezeti és működési szabályzatainak előírásaival a párbeszéd lehetőségét is eleve igyekeznek kizárni. Emellett a dolgozói érdekképviseletek sorozatos megkereséseiben megfogalmazott kérdések és javaslatok elől is érdemi válasz nélkül térnek ki. A kutatóhálózat dolgozói követelik, hogy a Magyar Kutatási Hálózat állítsa le a rendszeridegen, vállalatirányítási logikát erőltető újabb átalakításokat, és vonja be a kutatókat és azok érdekképviseleteit a döntési folyamatokba.