Tudományos és felsőoktatási dolgozókként meggyőződéssel képviseljük, hogy a tudomány lényege a világ – természeti és társadalmi világunk – megértése, és ez a megértés az egyének és közösségek jólétét szolgálja. A tudomány és a felsőoktatás működéséért a mindenkori állam felel, amely a közjavak őrzőjeként köteles a közös érdekeket szolgálni. A tudomány és a tudás nem piacosítható, lételeme a függetlenség. A piac érdekei nem azonosak a tudomány érdekeivel. Csakis a kettő szétválasztása garantálhatja a tudomány célirányos és közérdekű működését.
A modellváltások gyakran hangoztatott indoklása – a rugalmasság és versenyképesség növelése – valójában csak megtévesztés. Nem állnak sorban piaci befektetők, viszont a kuratóriumokban és a vezetői pozíciókban a jelenlegi kormány megbízott emberei ülnek, titkosított szerződésekbe bújtatott indikátorok alapján finanszírozva. Mert az állam továbbra is közpénzből, de már átláthatatlan, kontrollálhatatlan és számonkérhetetlen módon finanszíroz. A „modellváltás” nem reform, hanem a tudományos intézmények politikai megszállása.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) tervezett modellváltása veszélyezteti az egyetem autonómiáját és a tudomány függetlenségét, ahogy a HUN-REN kutatóhálózat átalakítása is, hasonlóan a 2018 óta az átlátható állami fenntartásból kikerült 21 egyetem esetéhez. A kiszervezett működés előtérbe helyezése szembemegy a kutatás és a felsőoktatás közérdekű küldetésével, ami a tudás szabad áramlására, az alkotás szabadságára, a kritikai gondolkodásra és a társadalmi felelősségvállalásra épül.
A modellváltás nem garantálja az egyetemi polgárok demokratikus részvételét az intézmény jövőjét érintő döntésekben, és fokozza a központi irányítás alá vont, profitorientált és/vagy ideológiai kontroll alá helyező szemlélet térnyerését. Csakis a demokratikus irányítás és az átlátható állami finanszírozás biztosíthatja a tudomány és a felsőoktatás valódi céljainak megvalósulását: a társadalmi és technológiai fejlődést, valamint a közjó szolgálatát.
A mindenkori állam nem azonos a jelenlegi kormánnyal. Az állam feladata a közjó szolgálata, amit a jelenlegi kormány teljesen leépít. A modellváltott egyetemek továbbra is közpénzből működnek, de átláthatatlan struktúrákban, közérdekű kontroll nélkül. A már modellváltott intézmények kikerültek a nemzetközi közösségekből, az ERASMUS és HORIZON programokból, ami súlyosan korlátozza a tudományos együttműködést és a hallgatók fejlődési lehetőségeit. Ez a több éve zajló folyamat a tudományos élet és az oktatás szétzilálását eredményezi, miközben személyes ambíciókat és a tudományhoz nem kapcsolódó piaci érdekeket szolgál.
Tudományos intézményeink jövőjét nem lehet bizonytalan ígéretekre, átláthatatlan rendszerekre, piaci érdekekre alapozni. A tudomány és a felsőoktatás csak akkor működhet a közjó érdekében, ha a mindenkori állam megfelelő, stabil támogatást biztosít számára, méltányos bérekkel, a függetlenség és a demokratikus irányítás fenntartása mellett.
Az eddigi változásokhoz hasonlóan a mostaniakat is elfogadhatatlanul rövid ütemtervekkel vezetik be, társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül. Sem a tervezett átalakítás részletei, sem annak következményei nem kerülnek nyilvánosságra. Az átalakítási folyamat és a törvényalkotás a transzparencia teljes hiányával, az érintettek bevonása nélkül zajlik, következményeit azonban az egyetemi közösség, a társadalom és a jövő diákjai lesznek kénytelenek viselni. Ez nem reform, hanem eltulajdonlás: magánérdekek miatt zajló erőltetett, elhamarkodott átalakítás, amely a tudományos munka minőségét, az oktatás színvonalát és a felsőoktatás autonómiáját ássa alá.
Felszólítunk minden döntéshozót és szenátort, hogy tartsák tiszteletben a tudomány és az egyetem autonómiáját, és utasítsák el a BME modellváltását, amely hosszú távon az oktatás és a kutatás minőségének romlásához, az innováció beszűküléséhez és az alkotás szabadságának elvesztéséhez vezet.
Budapest, 2024.12.09.
Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete